2017. 03. 04.

Variációk egy DNS-re

A történet szerint:
"Minden változik, a lényeg nem"*: a hangszer, meg a DNS-állomány.
Villanások a zongora előttről, amikor a kedvenceim játszanak.
(Plusz Gergő, de ő egy speciális eset, egyoldalú se veled-se nélküled kapcsolatunk lassan legendássá válik, és mínusz Archie, alias Kalóz Klón, akit Jávorral fiaink közé fogadtunk, ő is kedvenc és tiszteletbeli #TeamDark-tag, de most ebből kimarad.
Meg két mondat Imre. Ő most nem zongorázik.)
Az elején nem tűnik angstnak, csak kicsit elvontnak.
Aztán angst lesz.
Mielőtt belekezdtek, olvassátok el Moosenutty Egy kalapos az eltűnt tárgyak osztályáról című ficjét, kelleni fog belőle néhány infó és amúgy is fenefantasztikus, adózzatok néki figyelemmel.
Ezen kívül Gazdag Klónunk csőd-időszakával is jobb tisztában lenni.
Zeném ironikus módon nincs hozzá, tetszőleges zongoradarabok javasoltak.

× Nos. Greg. Tudsz róla, hogy egyes körökben halottnak hisznek?
Mármint, ami a műsor táján megy, az közel tragikus. Nem fogok itt vészmadárkodni, mert látom, hogy folynak a háttérben munkálatok, és probably a végén repesni fog az én gyönge storyline-fan szívem.
(Kivéve, ha olyan cseszett rossz lesz, mint a "Nem, Nem Emlegetjük Soha, NemNem" Klónháború volt anno, akkor repedni fog.)
Azonban lenne egy kérdésem: megéri, hogy miközben Készülnek Az Epic Dolgok, a Szerkesztőség egy része már temeti a csatornát?
Jaj, Greg, mi van veled. Eddig olyan jól ment a kommunikáció, nem is értem.
Vegyél példát Imiről. Vagy csak szedd össze magad, fiam.
Ui.: Nagyon ajánlom, hogy megérje. Sose hittem, hogy ezt mondom, de:
Orosz Klón, bízok benned. (Ezt a mondatot oroszul akartam írni, hogy stílszerű legyek, de hát nem tudok oroszul, a Google Fordítóra meg nem bíznám magam.)
De ha miattad Klón szála el lesz hanyagolva, visszavonok mindent, és megkereslek egy Bonk-ütővel.
kép forrása: saját gif a Feketén-Fehéren #5 nevezetű videócsodából.
Úristen, de hiányzik.
* Köszönöm az idézetet az Animal Cannibalsnak.
×××

Variációk egy DNS-re

A reggel verőfényes, vidám és veszett motivált.
A bukóablakon langy-, később égető-melegen zúgnak befelé a napsugarak a dolgozószobába, Greg maradék korty kávéja pedig langyosan, majd kihűlő tendenciát mutatva rezzen hullámokban a zongora tetején egy piros bögrében.

(leggero – könnyedén)

Gergő a hangszer előtt ül fürdőköntösben, szemében még az álmosság utolsó szikrái, ujjai végigszánkáznak a billentyűkön és vissza, fesztelen csendül a zene és hamisan ­– mikor volt ez hangolva, jesus –, Greg gondolatai pedig hangról hangra cikáznak.
Érvek,
ellenérvek,
ehhez majd kell a green screen,
mekkora hasonlat,
mi a véleményetek?
Értékeljünk!
Jár a keze, hogy járjon az agya, játszik tovább és ismét, szinte automatikusan jönnek a taktusok, arra is alig riad, ha félreüt, bár kevésszer teszi; f’-ből g’ lesz, mi az neki;
dallamból szőtt vezérfonal ez a kreativitás-folyamnak, a futamok ezért szólnak csak.
Újra fel d”-ig, az utat odáig nyargalva teszi meg, mélyen búg mellé a kíséret, még mindig nem figyel, egyedül a pattogó ötletekre a fejében, aztán hirtelen
megvan.
Egy pillanatra a billentyűkön időzik, zavaró disszonáns, majd úgy pattan fel, mint akit áram rázott, felkapja a bögréjét, az asztalához robog, és már gépel is, lelkesült mosollyal pötyögi laptopra az új kritika szövegét.

---

Csett.
– Azt teszi, amit mondok.
A férfi szeme halotti üresre vált, lélegző viaszszoborként dermed meg a lépcsőházban, és ahogy Musical Klón szája felfelé görbül az ajtóban állva, az túl kedves, az vészjóslóan éles.
– Nem engem keres.
A férfi lassan bólint, ahogy felfogja a szavakat, aztán újra elréved a távolba, pislogás és gondolatok nélkül.
– Most elfelejti ezt a kis incidenst. – A hangsúly mélyén ott az a taszító bízz bennem él, végigrezonál a tér visszhangjában. – Ha zongorát hall, elalszik azonnal.
Újabb csett. 
Szerencsétlen, mint aki álmából ébredt, úgy néz körbe értetlen, és ahogy találkozik Musical Klón arcán a várakozó, szinte szánakozó fintorral, óvatosan hátrál egy lépést. 
– Elnézést… – Azzal indul is lefelé a lépcsőn, egy öntudatlan parancs az agya hátsó zugában erre kéri, az utolsó pár fokot már rohanva teszi meg.
Ahogy eltűnik a fordulóban, Musical Klón szórakozottan „további szép estét” int utána, majd magára csukja az ajtót, a félsötétben a mosolya lehervad, és mélyet sóhajt. 
A lakásban itt-ott, csillagpontokként égő gyertyák fellobannak egy pillanatra.
Ostoba szomszédok.
Ostoba mind.
Már zongorázni sem hagyják az embert? 
A klón árnyéka a lángokkal együtt moccan, majd saját életre kel, a pianínóhoz settenkedik, a tetejére könyököl. Ujjai unottan dobolnak némán a falapon. 
Musical Klón a fejét csóválva húz elő zakója belső zsebéből egy arany zsebórát, hunyorogva olvassa le a mutató állását. 
Végül is még maradt ideje színház előtt. 
Az árnyék szaporán bólogat, a kottatartón megsercen a papír, és a szék magától húzódik el a zongora elől.

(mosso – mozgalmasan)

Ahogy leüti az első akkordot – erős d-moll –, a csukott ablak előtt meglibben a függöny.
Színtiszta improvizáció.
A kotta előtte csak dísz – olvasni egyébként is nehézkes –, inkább gyorsan átírja rögtönzéssel.
A tempó még várat magára, mintha keresné a zene megtört végét, ahol félbemaradt; mi is volt az intermezzo előtt? 
Először andantéban lépeget öreg billentyűről kopott billentyűre, aztán a játék egyre lendületesebb, ahogy rátalál az előbbi megszakadt lüktetésre.
A gyertyák lángja egyszerre rezdül, néhány elalszik, a többi ütemre mozdul, a tárgyak árnyképei pedig táncba kezdenek és kavarognak a narancsos világosnál a falakon.
Az iram fokozódik, a határozott ritmustól rázkódik a hangszer, Musical Klón balja ideoda ugrál a hangzatok között, a jobbja cifrázva játssza rá a fődallamot.
A klón árnyéka kezét nyújtva rátelepszik a magasabb régiókra, és gondolomformán egy-egy díszítőhang zeng fel.
A szőnyegen van pár tessék-lássék módon otthagyott könyv. Azok felemelkednek, csupán pár centire lebegnek a földtől, ám hirtelen egy véletlen fals hang – az árny hibája, Musical Klón szeme rávillan –, és halk robajjal visszazuhannak a padlóra.
Ezzel egyidőben az egész házban pislákolni kezdenek a villanyok.
Musical Klón pedig zavartalan játszik tovább, és még gyorsabb tempót diktál.

---

Jeges fény telepszik az irodára, füst és nehéz whiskey-gőz;
Gazdag Klón agyára meg halvány gyógyszermámor
(talán az utolsó szemek voltak),
és a zongora belereng az őrületébe.

(feroce – vadul)

A kéz, ami előtte még csicsergő, makulátlan eleganciával pergetett Chopinnal nyűgözte le a népet, mert megtehette – ó, mit nem tehetett meg? –, most teljes káoszban tapogat minden egyes hang után. 
Rendszertelenül tapos a pedálra, szólnak a disszonáns összhangzatok, rezeg tőlük a tér, Gazdag pedig egyre inkább beléjük süketül.
Az ujjaiban érzi az irritáló, égető zsibbadást – ami alattomos görcsben végigterjed az alkarján – és a kézfején meg az ökle bütykein a vágások, tükörszilánk-hasadékok szisszenve húzódnak, mégis makacs kétségbeeséssel zeng tovább a kakofónia.
A hangszer képe lassan homályba borul előtte (nem könnyek, a nyugtató, nem könnyek) a játéka pániksikolyként hasítja a levegőt, csapkod a hangokra kíméletlenül, csak annyira szakad meg a veszett mű, amíg az amúgy is laza nyakkendőjéért nyúl.
(Fulladozik tőle.)
Letépi magáról – majdnemhogy – és folytatja tovább. 
És akkor a szeme sarkából látja azt a nőt, a haja vörös villanását, kopácsol a fülébe a magassarkúja, ahogy ütemre (mi az az ütem, nem is létezik) lép közelebb hozzá, megáll a zongora mellett, és nézi, hallgatja érdeklődve, mégis valami sürgető unalommal, és Gazdag már akkor sem neki játszott teljes szívével.
De már ő sincs itt. Nincs itt senki.
Állatias dühvel csap egy utolsót a zongorára, teljes fortissimóval, közben felordít, a szavakat értelmesnek szánta, és ahogy a hangok lassan elhalnak, egyedül akkor jut el az agyáig a fájdalom ingere. 
Minden seb felszakadt, a vére csepp-csepp-csepeg.
Remeg a keze, ahogy a billentyűkre ejti gyengén – fehér-fekete-fehér-vörös-fekete –, aztán Gazdag csak bámul maga elé, mintha nem is értené, hogy történhetett ez?
Mivel érdemeltem ezt ki?  
– Tökmindegy, hányszor csinálod ezt, soha nem lesz jó ötlet.
Összerezzen a mondatra, ólomtagokkal fordul felé, és Gonosz Klón
(a bőrdzsekis,
a dimenziójáró,
az időutas;
– Miért nem csinálod vissza? Miért nem csináltál valamit, az istenért!
– Akartam. Hallgattál rám?)
rutinosan szorít a kézfejére egy zsebkendőt.
Szünet, szünet, szünet, valamit mondania kéne, de a szavak nem jönnek a nyelvére. 
– Tudom – böki ki végül, és a vigyorát ő sem érti.
– Remek. 

---

– Szép jó napot! – Csapódik a bejárati ajtó, lépések, neszezés. – Megjöttem!
A lakás másik végében Gonosz Klón görnyedten ül és mozzanatlan, kezei ernyedten az ölében, előtte a zongora, feketén-piszkosfehéren sorakoznak előtte a billentyűk.
Erre emlékszik. 
Mintha ez nem is változott volna.
Hála a jó égnek.
Agresszív, adrenalinnal fűtött dühe lassan elpárolog a stúdiólámpák hőjében – ki kéne kapcsolni őket, persze, hogyne, hagyjuk, amúgy is, ezek mikor lettek, jajne –, és ami helyette marad, az a nyomott, értetlen üresség, megül a fejében, és Klón nem tudja eldönteni, jobban járt-e ezzel.
Gazdag mellette áll a falnak dőlve, a telefonját nyomkodva szakadatlan,
(– Figyelj, mennem kell, kurva sok dolgom lenne még.
Semmi.
– Szóval most elmegyek.
Semmi. Gazdag idegesen szusszan.
– Jó, de ha összeomlik a gazdaság, a te hibád lesz.
És maradt.)
azonban az előbbi hangra felkapja a fejét.
– Csak az Imre – morogja Klón, és végre megszólalt, de ez is idegenül meggyötört, és továbbra sem mutat hajlandóságot megmozdulni.
– Rájöttem – mondja Gazdag, a telefonja már a zsebébe süllyesztve, gyors és ösztönös mozdulattal igazít a nyakkendőjén, úgy kap a dolgozószoba kilincse után, majd vet egy utolsó pillantást Klónra.
A gyomra enyhén összeugrik a látványra.
– Kapd össze magad – szól oda még neki torokköszörülve, azzal már csukódik is mögötte az ajtó.
Klón hangosan fújja ki a levegőt, a válla megzuhan, és felnéz.
A mondatok tompán szűrődnek be a nappaliból,
(mi ez a hirtelen jött vidámság Gazdag hanglejtésében, ahogy azt mondja, Imrém;
– Nocsak, hát téged is látni még itt? – Valószínűleg kezet fognak. – Kritikára jöttél?
– Pff, nem, most ez vészhelyzet volt.
– Történt valami? Greg merre?)
és Klón többet nem akar hallani, már zsong a feje és nehéznek érzi minden tagját, mégis, ahogy ott van előtte a hangszer, a szeme újra a hangokat kezdi pásztázni.

(morendo – elhalóan)

Óvatosan megemeli a kezét, majd a belékódolt reflex, megpergeti az ujjait, és mikor ezen éri magát, az a másodpercnyi, ideges mosoly, ha nem figyelsz rá, soha nem is létezett.
(Van ez a Szirmaitól örökölt berögzült kis dolog. Talán sose örült neki ennyire.)
Erőtlenül a billentyűkre érnek az ujjbegyek.
Amire számít? A megszokás.
Hogy játszani kezd, a dallam elhangolt lesz majd, kisöpri a gondolataiból a bizonytalanságot, és megnyugszik, mert megnyugodhat végre a francba is, hogy
nem történt az égvilágon semmi.
Mégis, először egyetlen hangot üt le enyhe félsszel.
Halkan szól a g’, és Klón úgy kapja el a kezét, mint aki tűzbe nyúlt.
Ne. Nenene.
Hamis. Hogyne lenne, a probléma nem itt van. De rosszabb.
Hiszen három év alatt csak rosszabb lehet, nem?
A francba, a francba, A FRANCBA!
… Nem értem…
Közben Greg szobájából felhangzik egy fájdalmas nyögés, feltehetően kezd magához térni az ájulásból, de Klón erre vajmi keveset figyel.
Valami ólmos fáradtság telepszik rá, és mire észbe kap, a homloka hangosat koppan a kottatartón, a kalapja meg a hangszerre esik.
– Elegem van – leheli, aztán lehunyja a szemét, és erőnek erejével kényszeríti magát, hogy ne gondoljon arra, mi a pokol lesz ezután.

8 megjegyzés:

  1. TEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE mertél nekem itt gondolkodni, hogy feltedd-e. Hát milyen utolsó semmirekellő lelkiismeret lettél volna, ha ezt eldugod előlünk?

    Húbaszki. most szerintem még tuti újraolvasom, hogy tisztább legyen, de AHHH a monitorba mászva olvastam hogy tudjam követni azt a feszült tempót amit diktáltál.

    Olyan gyönyörűen kimarkolható az egyes szakaszok színe, hangulata, érzelmei. Gergő részében látom a napfénytől megélénkült színkavalkádot, az életre kapott dolgozószoba plakátjait, a pofás kis bögrét (ami nem kicsi), az a már-már arcba pofátlankodó munkamánia és lankadatlan lelkesedés, és ahhh, szerettem különösen szerettem ahogy leírtad az ötletelés pillanatait, gyönyörű. Én tudom a legjobban, hogy megdobogtatja az írói szívet ha kiidéznek mondatokat, de én már az egész nyelvezetébe úgy bele vagyok zuhanva mint Ricsi a fagyos szentünkbe, tehát csak a különösen szívemhez nőtteket emelem ki.


    Nem akarok kedvencet választani de szerintem ez az írásod lesz az, mert itt sok gyerekünk egyszerre bravúrozik és mondatról mondatra zuhantam bele újabb és újabb csodálatokba.


    ÉS FÜGGÖNYT FEL, MATYI ELSŐ ÉS NAGY SZEREPLÉSE AZ OLDALON, MEG EGYÉBKÉNT BÁRHOL. Te szent atya úr isten, itt amiatt is élénkült a figyelmem, mert érdekelt, miről beszéltél ami dark lesz, és ÜTÖTT, a hipnózis, az árnyéka, istenem színházba megy és aranyórája van, kérem az engedélyt hogy rajtam építtessenek egy 15. átvezető utat Pest és Buda közé mert valahova le akarok hidalni. Hidegrázósan szépek a képek, komplett betét jelenet elevenedik meg a szavaid hatására a szemem előtt, éreztem a puffanó könyvek súlyát, a függönyöket és gyertyákat táncoltató fuvallatot, az ördögi zsenit, kiéreztem az ő szakaszából és csak tapsolok itt neki, neked.

    aztán jött Gazdag.....és éreztem hogy a szívem sajog és vérzik. "A kéz, ami előtte még csicsergő, makulátlan eleganciával pergetett Chopinnal nyűgözte le a népet, mert megtehette – ó, mit nem tehetett meg? –, most teljes káoszban tapogat minden egyes hang után. " Hogy itt nekem ezen hogy dobogott a szívem. Hogy ez a gyerek mennyire mélyen rétegelt és összetett. Hogy én mennyire meghalok minden egyes alkalommal, ha a csőd időszakát pedzegetjük.
    És itt jó durván pedzegeted. Basszameg. Igen ezt hozzá kellett tennem, basszameg. Istenem amúgy it érzem azt hogy vissza kéne görgetnem és a többiek jelenetét is mondatról mondatra kielemeznem neked, mit miért szeretek benne, mennyire érződik a különbség közöttük, mennyire átadja a jellemük magját és rétegeit minden hozzáadott szó, mert itt is a nyakkendő lerángatása. A vad futamba csapó ámokfutása a zongorán. Az a mardosó fájdalom és düh és a Manci a szívem, vérzik, meg az ujjai is, és ha nem lenne rajtam arcfesték biztosan sírnék.
    "Mivel érdemeltem ezt ki?
    – Tökmindegy, hányszor csinálod ezt, soha nem lesz jó ötlet.
    Összerezzen a mondatra, ólomtagokkal fordul felé, és Gonosz Klón
    (a bőrdzsekis,
    a dimenziójáró,
    az időutas;
    – Miért nem csinálod vissza? Miért nem csináltál valamit, az istenért!
    – Akartam. Hallgattál rám?)
    rutinosan szorít a kézfejére egy zsebkendőt."

    Igen tehát ez a rész, itt ez, ezt én nem tudom hogyan és milyen formában de szeretném megőrizni. Lehet kinyomtatom. Lehet felfestem a plafonomra. Lehet házfalméretű plakátot csinálok belőle. Még nem tudom. Csak hogy nagyon elrabolt magának, de azt olyan biztosra mint a halál tényét.
    Esszenciális ez a kettő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÉS IGEN TEHÁT ITT, NEKEM, AMÍG KLÓN NEM KEZDETT EL ZONGORÁZNI NEM ESETT LE HOGY AZ "EGY KALAPOS..." UTÁN LENNE ÉS VISSZA KELLETT SZALADNOM A BEKEZDÉS ELEJÉRE ÚJRAOLVASNI A FELVILÁGOSULÁSOM UTÁN HOGY ÉRTSEM IS :"DDD Klasszik Bandi pedig remek tinis megkülönbözüléssel viseltetik a pár sorokkal felette szerepelő érett fejű Klónunkhoz képest, keserédes öröm ezt kitapasztalni, de neked mindenképpen elismerés persze. Meg Gazdag is szépségesen azonosul a jelenkori önmagával, és ott maradt, és úgy szeretem ezt a kettőt,és törődik vele, hagyj meghalni köszönöm.
      "– Kapd össze magad – szól oda még neki torokköszörülve, azzal már csukódik is mögötte az ajtó." Eszem a máját. :"""3 (nem, úristen, soha, te jó ég milyen mája lehet neki...)

      De mégse halok meg mert megjött az Imre, amin meg kislányosan tapsikoltam, mert Gazdagunk egyből élettel teli lett, és Klasszik Bandink ezt se érti, és ez persze kurvaszomorú hiszen megint kimaradt az Imre krízisekből, de nem érdekelsz Bandi egy másodpercig engedd meg nekem boldog könnyhullajtásokban üdvözölni a Tubarózsát a Turbékolón.

      ÉS MI SEM EGYSZERŰBB MINT PONT A G HANGOT LEÜTNI, HÁT UGYAN. Majd a vég. ...A vég.
      "Valami ólmos fáradtság telepszik rá, és mire észbe kap, a homloka hangosat koppan a kottatartón, a kalapja meg a hangszerre esik.
      – Elegem van – leheli, aztán lehunyja a szemét, és erőnek erejével kényszeríti magát, hogy ne gondoljon arra, mi a pokol lesz ezután."
      Szeretnék ide valami bölcset mondani, de megvallva az őszintét, nem tudok. Csak, hogy átérzem. Mert kegyetlen a tudatlanság amit mi és Bandi is érez. Ez, hogy előre bicsaklik szerintem tökéletes zárópont arra az őrjöngésre, amit elképzeltünk neki és ami belekerült az Egy kalapos...ba. Meg az utolsó mondat is. Hogy válaszokat akar, és mégis ezzel egy ütemben menekülne előlük, mert lehet nem is akarja őket tudni.

      Imádtam, gyönyörű, szerelmem. Biztosan fogsz még tőlem erre hszt kapni, amikor tételekkel kellene foglalkoznom de helyette ide fog enni a fene és karakterekre bontva elemezni kezdem. Addig is hörgök az első olvasás élményétől tovább.

      Törlés
  2. akartam valami értelmes, hosszú és igazán kifejező véleményt írni de csak ennyit tudok:
    AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA

    VálaszTörlés
  3. Helló öregem!

    Szerintem te is hozzá vagy szoktatva a kommentálási stílusomhoz, ezt csak remélem, hogy így kell írni, szóval ha átlag kétmondatonként elhordalak mindennek, ne csodálkozz. Lehet, neked is kéne egy speciális sértés. Hmmm...ezen még gondolkodom.

    Szeretem az elvont dolgokat, már amikor van agyam feldolgozni őket, de szeretem, úgyhogy nálam már nem lőttél félre. És tettem be zongoradallamot, ez tök megnyugtató :3

    És le akartam neked fordítani oroszra, de rájöttem, hogy szart se tudok még oroszul, úgyhogy nem fordítom, sorry.

    „Greg maradék korty kávéja pedig langyosan, majd kihűlő tendenciát mutatva rezzen hullámokban a zongora tetején egy piros bögrében.” A következő pillanatban pedig egy velociraptor rontott a szobába és felfalta Greget. Most vagy én vagyok tényleg ekkora Jurassic park fan, hogy mindenbe belelátom vagy... nincs vagy. Én vagyok fan.

    MIÉRT TUD MINDENKI ILYEN FASZÁN TÖRDELNI? MIÉRT? Utállak téged is, kész, süllyedj el, Greg vezesse a mentődet, hát mi ez... Pfuj, undorító vagy te is, így tördelni...
    Arról nem is beszélve, hogy az egész tényleg hozza ezt a reggeli alkotási hangulatot, hogy csinálod, tanits már légyszi! Vagy ne, ne is szólj hozzám, téged is utállak.

    Szeretnék egyszer egy olyan társasházban élni, ahol a legnagyobb problémát a zongora okozza. Komolyan. Ez a fickó se ébredt még hajnali fél nyolckor teljes erőbedobással zúgó stílfirészre.

    Annyira szeretem, hogy külön mozog az árnyéka :3333

    Ez az egész Musical Klónos részt kimásolnám, de túl hosszú, de érezd hogy nagyon, nagyon szerettem. :3 Téged nem, téged utállak, mert ez így nagyon tökéletes. Jah és hogy milyen szépen el lehet különíteni egymástól a Klónokat. Mindegyiknek megvan a saját személyisége, amit ki tudsz bontakoztatni egy olyan hétköznapi tevékenység során, mint a zongorázás, mi ez ha nem tehetség? Nem könnyű élethű karaktereket alkotni, főleg ha klónok, de neked sikerült. Jár a taps meg a virág az öltözőbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. „A hangszer képe lassan homályba borul előtte (nem könnyek, a nyugtató, nem könnyek) a játéka pániksikolyként hasítja a levegőt, csapkod a hangokra kíméletlenül, csak annyira szakad meg a veszett mű, amíg az amúgy is laza nyakkendőjéért nyúl.” Valamit mindenképpen ki akartam emelni, mert Gazdag szenvedése az, ami igazán és nagyon mélyen meg tud érinteni, és igen, rájöttem már, hogy a hatalom utáni bukás az, ami nagyon megmozgatja a fantáziám, és ennek tökéletes mintapéldája. Meg hát az őrület, öngyülölet mindig egy olyan téma, amivel be lehet húzni egy adott műbe. És ahogy átadod, hát utállak érte.

      Óh és megjött Gonosz Klón akivel meg aztán iszonyat jó a párosuk, és egyszer majd ezt is meg fogom tudni magyarázni, de az nem ma lesz, ma csak élvezd, hogy tönkreteszel vele.

      AJH DE MÁR UTÁLLAK! Kimásolnám ide, de túl hoszú, de az, hogy Gazdag egyből meg Imihez, és aztán hátranéz Klónra EZ AZ EGÉSZ KIBASZOTT JELENET! Meg a tördelés. Meg minden. Elmondanám, de nem tudom, szóval csak így érzed. Légyszi :”D Tedd a kezed a képernyőre és érezd.

      Szeretném elmondani, de nem tudom. Ez az egész, ez olyan, nem is a vihar elötti csend...nem ez már a vihar szeme. Tudod, mikor nagyon tombol minden, aztán hirtelen csend lesz, és akkor még nem múlt el a vihar, csak benne vagy a legközepében. Na ez is ilyen. Látszatra napsütés, de valójában vihar. Gyülöllek sálálálá.

      Köszönöm, hogy olvashattam!

      U.I: Ez tényleg többször olvasós, de ez csak dicséret, mert szeressük azokat, amik mindig egy új réteget mutatnak meg magukból

      Törlés
  4. Müzlim: Felraktam, jó lelkiismeret voltam, és felraktam, csak a Publish gomb megnyomása előtt egy pillanatra elgondolkodtam, jó lesz-e ez így, na, ne bánts. ;-;

    És a kilométer-hosszú kommented meg szokás szerint melengette a szívemet, tartsd meg ezt a jó szokásodat kérlek Evával együtt, mert a szavaitoktól néha szabályosan bekönnyezem.

    De hát az érdemi reagálás:

    Greg részét - amit direkt nem terveztem hosszúra, többet nem is érdemel a gyerek mostanában - mindenképp valami derűsebb hangulattal akartam áthatni, érted legalább a kezdésben legyen valami vidám meg napsütés, mert én már ugye tudtam, mi következik utána. Hjaj, erre Ricsinél kitérek.

    MATYESZ FOR DA WIN! Féltem ettől a jelenettől, mégiscsak karakter-debüt, méghozzá egy olyané, aki amúgy nagyon könnyen átcsaphatna komikusba, azt meg én értelemszerűen nem akartam (annál többet érdemel ez a mágusgyermek), és hála a jó égnek, hogy ezek szerint ezt nekem nem sikerült meglépnem. Inkább legyen Matyesz ördögien creepy, az amúgy is jól áll neki.

    ÉS AKKOR GAZDAG
    Jaj
    Miért
    Annyira fáj
    Életemben először amiatt kellett szünetet tartanom az írásban/szerkesztésben az ő részénél, mert
    Annyira
    Fájt
    Khm, hogy mondjam, kissé mélyen érintett ez a jelenet, nem tagadom.

    Ha pedig bármilyen módon megemlékeznél erről az idézetről, örökké megtisztelve fogom érezni magam ;-;
    Bandi és Ricsi pedig… Mai napig nem értem, hogy a bajtársias barátságuk miért nem kimondott canon. Hát, talán majd a jövőben… Ha lesz műsor egyáltalán. Heh.

    Szóval heh. Nem tudom, mi lesz és hogy lesz, néha nevetve legyintek, hogy nem érdekel ez az egész, Szirmai hülyesége és esetleges merész tervei a storyline-okhoz meg a magyarázata erre az egészre, néha mardos a csalódott fájdalom tőle, néha üveget törnék dühömben.
    Hát. Valami lesz. Addig Bandi, tarts ki. Nekünk már igazából mindegy.

    De hogy ne ilyen világvége-hangulatban zárjam válaszom: JÁVOROM hát hogyhogy nem emlékszel a saját írásodra, damn it, én szerintem idézni is tudnék belőle :”D
    Jó, nem bántalak ám, foglalkozz csak a kövi írásaiddal, várom az összeset, és nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad ezt az írásomat is, azt meg külön, hogy szeretted is! *-*

    VálaszTörlés
  5. Andy Collins: Ezek aztán az őszinte, mélyenszántó és magasröptű gondolatok :”D Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett :)

    VálaszTörlés
  6. Éjvám: Nekem nagyon bejön sértésnek a „Greg vezesse a mentődet” sziporka, csak mondom :”D

    ÉS NEM HISZEM EL, hogy megint a Jurassic Park, nem értem, részleteiben láttam csak asszem az egyet, nem lehet, hogy már így öntudatlanul ontom magamból rá a belsős poénokat, mert eskü nem direkt van :”D
    De egyébként díjazom a velociraptor ötletét, majd Klón is megdicséri érte, hogy „Jó dínó, okos dínó”.

    HAH tudtam, hogy utálni fogod a tördelést, mondtam is Jávornak, hogy ezt biztos megemlíted majd, és mondhatom, a tördelésem viszont nagyon szereted téged. Meg én is amúgy :3

    Viszont nem hiszem, hogy a Musical Klónt kérdőre vonó úriembernek főleg magával a zongorával lett volna baja, inkább az azt kísérő, enyhén… Khm, fura jelenségekkel.
    De Matyesz megoldotta így is-úgy is, no para.

    Igyekeztem, és általában igyekszem megadni a klónoknak annyi tiszteletet, hogy egyedülálló, egyéni személyiségekként kezelem őket (ezért kezdek el tikkelni, mikor például az FF#5 alatt látom az olyan kommenteket, hogy „a gonosz klón”; tudom, személyes szoc problem, de iszonyatosan szokott zavarni), és mindig megkönnyebbült boldogság, ha azt hallom vissza, hogy sikerült is ezt átadnom. Szóval köszönöm itt is és még sokszor fogom köszönni :3

    Gazdaghoz nem fűznék hozzá többet, mint amennyit Jávor válaszában tettem.
    Csak így.
    Fáj.
    … annyira nem érdemelte meg
    És a Klón-Gazdag duóhoz sem mondanék többet, kérem őket haveri canonba.

    Viszont ez a vihar magja-hasonlat nagyon tetszik. És milyen találó. Kíváncsi vagyok, mikor jutunk ki újra az esőbe és a fagyba.

    Én köszönöm ismét és örökké, hogy elolvastad és hogy elnyerte a tetszésedet! :)

    VálaszTörlés