2017. 12. 26.

Az Imre és a farkas

A történet szerint:
Szóval... Van nekünk egy meséken nevelkedett mágusunk, aki még nem változtatott át senkit semmivé? Ezen sürgősen javítanunk kell.
Előre is elnézést kérek mindenkitől, főleg a gifen látható öltönyös úriembertől.
Cracknek indult, és nem értem, mikor és miért lett belőle hurt/comfort a közepén. Ja tudom, amikor és amiért beleraktam Gazdagot. Uppsz. De amúgy fluffszerűséggel zárul, szóval örvendjetek.
Ééééés nem Piroska-átirat, isten ments.
Greg és Gonosz Klón duója még mindig a szívem csücske. Imre és Gazdag Klón meg... Hjajajj. Náluk pure-abb dolog a világon nincs.

× Kellemes Ünnepeket minden kedves Olvasónak, Szerkesztőségi Tagnak, Irodai Kollégának, AFK Légiósnak és Görbe Tükör-hallgatónak!
Nem feltétlen karácsonyi az alant olvasható iromány, de téli, és izé... Van benne cukiság? Talán?
Továbbá továbbra is Tubarózsa trash vagyok. Egyre nyilvánvalóbban.
És Szirmai egy szívtelen szemétdomb. Legalábbis egyes esetekben. Itt például.
Ui.: Ja, és a humorom még mindig szórakoztatóan pocsék, sajnálom.
kép forrása: saját gif, ebből a videóból
×××

Az Imre és a farkas

Greg megütközve, kezét a kilincsen felejtve hunyorgott a nappali közepén szűkölő farkasra.
Aztán csak annyit mondott, egy „kedd van, engedjük el” sóhajjal megspékelve:
– Baszd meg, Kafka.
És Gonosz Klón karját megragadva becibálta magával a dolgozószobába.
– Vigyázz a kutyámra, Imre! – vigyorgott még vissza Klón, azzal csukódott is az ajtó.

Az érdemi reakció elmaradt, Imi talán… Még csak nem is pislogott?
Neki is kedd volt.
Mert igen, amúgy az Imre is ott leledzett a kanapén szétfolyva. Előtte az asztalon alibiként a laptopja, „dolgozás” címszó alatt, de hozzá se ért, ki tudja mióta, a nyugdíjra spórolt energiáit élte fel ahhoz is, hogy szimplán maga elé bambulhasson.
Ezek a telek, kezdte magában fejtegetni. (Valahol, egy rejtett gondolata persze az volt, hogy nem hiszi el, megint állatot kell felvigyáznia, de rendben, ez most speciális eset, folytatta is inkább előbbi eszmefuttatását.)
Tehát ezek a telek. Hiába az ünnepek egy hete – már ott a nappaliban is szétszórva függtek a girlandok, lévén adventi időszak –, előtte és utána viszont hideg van, sötét van – Imi felnézett az ablakokra, hogy a megállapítása bizonyítást nyerjen, és nem tévedett, ráadásul valami esőféle is szitált odakint hó helyett –, és lényeg a lényeg, az emberek megkergülnek, ezzel pedig a többi embert készítik ki maguk körül.
Imivel pedig pont ez történt, szóval adózott egy pillanatnyi sajnálkozó csönddel önmagának, mint az évszak egyik áldozatának, majd a másik felé fordította a fejét.
Aki épp az ajtót kaparta bőszen, méltatlankodva, még vicsorgott is hozzá a farkaskoma. Miután viszont látta, hogy attól a két svábtól, aki a túloldalon van, maximum hülyét fog kapni, az őt megillető figyelmet biztos nem, kissé szerencsétlenül, de megmaradt önbecsülését összeszedve leült Imi lába mellé.
– Jaj Gazdag – jutott konklúzióra Imre. ­– Ez neked sem a te napod.
Gazdag Klón bosszúsan Imire emelte a tekintetét, és felmordult. Imi valahogy úgy fordította le, hogy „Köszi, Imrém, magamtól nem vettem volna észre.”
– Végül is… Így már tényleg te vagy a Wall Street farkasa. – Még az is őszintének tetszett, ahogy hozzátette, hogy:
– Gratulálok.

– Mi az isten történt?
– Élet – felelte egyszerűen és vállat vonva Klón, majd behajolt Greg gépe elé. Hümmögve, savanyodott mosollyal bezárta a vágódó AFK-részt (ó, nyilván AFK-rész volt), céltudatos hévvel rányomva a Nemre, mikor a program rákérdezett a mentésre.
Aztán, mint aki teljesítette szent kötelességét és életcélját, bevágódott a gamerszékbe.
Gergőnek, legyen érte megbecsülve, csupán a szeme rebbent. Mondjuk az a rebbenés tömegmészárlást tervezgetett szabadidejében, de egyelőre a Főszerkesztő Úr kisebb problémát is nagyobbnak talált egy el nem készült videónál. Azért egy puffot arrébb tett, lökött, rúgott, frusztrációját levezetendő.
– Az sok mindenre magyarázat – kezdte. – De nem arra, hogy Richie Rich miért nyüszög a nappalimban kutyaként. – Gondterhelten a hajába túrt. ­– Még jó, hogy Noodlest sétálni vitték, még szívrohamot kapna itt nekem.
– Gyáva dög – mondta Klón félvállról, körbeszemlélve a szobában, elidőzve a könyvespolc dekorációin. – Én is már így találtam az irodájában, ott volt az asztala alatt. – Közben komótosan kört írt le a gurulószékben, mint aki piszkosul élvezkedik a körülmények tragikumában. – Először azt hittem, valami extravagáns háziállat.
És kész volt elnevetni magát, most nézzenek oda erre a baromra.
– Amúgy meg – címezte ismét mondandóját a bétájához –, szerintem tök egyértelmű a történet, de megvárom, amíg rájössz magadtól.
Greg szemöldökét vonva követte bőrdzsekis-kalapos – őszintén, egy ideje nem bírta számon tartani első hasonmása identitáskeresését, szóval ráhagyta – klónja fordulását (bárcsak a páli lenne) a könyvek, szerkesztőségi tagok rajzai, továbbá más ajándéktárgyak irányába.
Megakadt a szeme a cilinderén.
Újat kellett vennie anno, mert egy bizonyos, előszeretettel daloló és varázserővel felszerelt DNS-epigon (itt lehet használni ezt a szót? Gergő úgy gondolta, lehet) előszeretettel lopkodta tőle az eredetit.
És akkor leesett. Greg mélyet sóhajtott.
– Azzal a para árnyékával fogom megfojtatni.
– Naaa! – tapsolt párat viruló kárörömmel Klón, elismerése jeléül. – Szép volt, Holmes, megfejtetted.
– Pofa be. – És itt jött el a klónjai körében sokszor elérkező, „Nem tudok már mit reagálni magunkra a kínos röhögésen kívül” pont. – Még mindig nem tudom, mit vétettem, hogy veletek vagyok megáldva.
– Tudnám sorolni.
– Tűnés a gépem elől – tolta arrébb Greg székestől, aztán behívta a világ összes közösségi oldalát és üzenetküldőjét, ahol kedvenc weirdóját Elérhetőnek sejtette.
– Musical Klónnak van Twittere?
Klón a bögre teáért nyúlt az asztalon. Valami alkoholosért vagy tömény cukrosért jobban repesett volna a szíve, de megtette ez is, két háromszázhatvan fokos irányváltás közt, fanyalogva belekortyolt.
– Passz.
– Whatever. – Közben Gergő fejlett multitasking skilljeivel a telefonján is pötyögött, amíg kikereste a Facilier névjegyet. Kihangosítva hívást indított, mikor eleget csöngött ki a mobil, kinyomta, várt, majd újrahívta a számot.
Emellett fogalmazta magában a hecc kedvéért rímbe szedett Messenger-üzenetét, aminek lényege körülbelül annyiban merült ki, hogy „Húzd ide a beled pls és csináld vissza amit elcsesztél pls”. 
– Egyébként te nem akarod hasznossá tenni magad, McFly? – fordult aztán Klón felé, aki pont úgy festett, mint akinek semmi dolga nem akad és vígan pörög-forog összevissza tovább is, ha teheti. – Vagy legalább kevésbé idegesítővé?
– Nobody calls me chicken. De jóvan, legyen igazad, általában úgysincs.
Klón kénytelen-kelletlen feltápászkodott, kiropogtatta magát, és régi jó szokásához híven elszublimált téren és időn át, Musical Klónt keresve.

Imi mondaná, hogy élete legabszurdabb élményeként lehetne számon tartani, amikor a haverja milliárdosnak állt genetikai másolata állatbőrbe bújva terült el mellette a kanapén.
De az igazat megvallva, már nem tudott meglepődni semmin.
Egyébként sem funkcionált az agya holmi sorrendek felállításához, csak próbálta megtámasztani az állát az öklén, a karfán könyökölve.
Szegény Gazdag, ő viszont folyamatosan fészkelődött, alig fért el így, azzal a böszme világos bundájával – amivel legalább nem fázott, mentette a menthetőt Imre, az örök fagyosszent –, és a két méterhez közelítő testhosszával.
A farka meg így is lelógott a másik karfán túlra. (Az oké, hogy itt, és természetesen csakis itt helyet szoríthatnánk egy szörnyen rossz, akár ízléstelen is nevezhető poénnak, de tiszteljük meg annyival az üzletember így is szerencsétlen helyzetét, hogy nem tesszük meg.)
Végül sikerült nagyjából kényelmesen elhelyezkednie, mancsait behúzva, busa fejét lehajtva, a fülei szétálltak, a nedves orra meg nekinyomódott Imi farmerjának.
Imi lenézett rá, Gazdag meg fel őrá.
Csendben meredtek még egy darabig egymásra, mondhatnánk, farkasszemet néztek. (A szóviccek azért beleférnek, no.)
Ha már szem. Érdekes. Talán az változott legkevésbé. A színe megmaradt, a hatványozottan jól ismert barnás-zöldes-seszínű árnyalat, bár a fényén sokat tompított az az eszméletlen fáradtság és levertség, ami belőle áradt, és ami messze túlmutatott azon, hogy csupán a jelen szituációhoz címezzék szívélyes utálattal.
(Az egyik alkalommal, amikor Imre el lett kísérve futni, említette az öltönyös, hogy ő sincs oda a téli időszakért. Sajnálatos tapasztalat, az idegei ilyenkor készülnek ki a legjobban, rossz emlékekből és egyéb változatos okokból kifolyólag, ha lehet így hivatkozni rájuk.
Pont emiatt jutott Imi eszébe a közelmúltban, hogy felhívja, megkérdezi, hogy bírja a napokat, úgyis régen beszéltek. Meg akart néhány dolgot intézni a GameDayhez is, de most úgy vélte, illendő elodázni az önzőséget.
Viszont az előbbi szándék… Nos, jobb később, mint soha.)
– Rendben vagy? – szólalt meg halkan Imre, remélve, hogy Gazdag is úgy fogja érteni a kérdést, ahogyan ő. Úgymond univerzálisan.
A farkas kinyújtóztatta az egyik mellső mancsát, lehunyta a szemét, beletörődőn szusszant.
Talán nem teljes oldalas illusztrációként, de legalább lábjegyzetben megjelölt példaként simán szerepelhetne ez a kép a csődtömeg szó definíciója alatt – állította volna bárki, aki látja és akinek nincs szíve.
Imre viszont együttérzőn húzta el a száját. Nem tudta hirtelen, ezen túl mi mást tehetne.
Közben andalító dallamot kopácsolt valami esőféle a bukóablakok üvegén. (Legalább hó lenne, ugye.)

A dolgozószoba ajtaja mögül fojtottan szűrődött ki először a billentyűzet-kattogás, egy mobil többszöri kicsengése, aztán Greg hangja… A négyzeten.

– Valami? – toppant be fél óra után Klón.
– Még annyi se – mondta Gergő, fel s alá sétálgatva zaklatott, tehetetlen léptekkel, és a maga előtt két kézzel szorított telefonját szuggerálta iszonyatos erővel.
Nem szokott irigykedni senkire, de ilyenkor, amikor a hasonmásai után kellett hajkurásznia, főleg így karácsony előtt, azért szívesen helyet cserélt volna… Bárki mással. Tényleg, bármelyik másik YouTuberrel akár.
Miért nem születhetett Siriusnak például.
Á, mindegy.
– Nekem se. Pedig végignéztem mindent.  – Azzal az időutas belekortyolt az időközben (idő-közben) beszerzett forró csokijába.
– Remek – dünnyögte Greg. Aztán elkövette azt a hibát, hogy megállt, és kiszúrta Klón kezében a természetesen név nélküli Starbucks-poharat.
Kinyitotta a száját. Becsukta. Elszámolt magában háromig. Nem segített, szóval kibővítette a számsort ezerre.
– Komolyan? – Ez még egész higgadt hangszínnek számított. – Itt próbálom elérni azt az abrakabarmot, te meg kávézgatsz nekem?
Klón választ egy újabb korttyal adott, fél szemöldökét felvonva.
– Szomjas voltam.
– És nekem nem hoztál.
Klón, elővéve a legpofátlanabb és -pofánverésvonzóbb félmosolyát, meglengette Greg orra előtt a poharat.
– Ahogy mondod. – Meg sem várva, hogy szeretett Szirmancsa reagáljon, épp úgy volt kedve, hogy egy pörgésmentes székre huppanjon.
Ha mást nem is, a megnyitott közösségi oldalakat azért végigpörgette. Sehol semmi, ami Musical Klón lehetne. – Tényleg nem válaszolt semmire?
Greg szívott egyet az orrán, és megrázta a fejét.
– Ez fura. – A kalapos az asztalra pöckölte a papírpoharat, majd kibújt a bőrdzsekijéből. – Azt hittem, rád hallgatni fog.
– Biztos mindenhol megnézted? – ült le Klón mellé Gergő.
– Ahol úgy gondoltam, hogy lehet, ja, majdnem mindenhol.
– A majdnem az nem mindenhol.
– Tudom, de meghalni azért nem akartam – mondta nyomatékosan Klón, mintha egyértelműsíteni akarná, hogy igen, még neki is fontos a túlélési ösztöne. – Bocsáss meg érte.
Greg abba az egy gondolatmenetbe is beleborzongott, amíg átvette a Musical Klón és a meghalni szó közti megannyi asszociációs lehetőséget, a konkrétumokra már inkább nem is volt kíváncsi.
– Oké – csapta össze helyette gyorsan a tenyerét. – Oké. – Összekulcsolt ujjakkal vizslatta az asztal szélét. – Tegyük fel. Ha te egy rímben rapelő hókuszpókusz-gyerek lennél, aki előrehozta magának meg egy rakat másik szerencsétlen hülyének az április elsejét azzal, hogy az egyikükből kutyát csinált…
– Farkast – javította Klón, a Wikipédiát böngészve. – Egész pontosan eurázsiait, asszem.
– Teljeséggel tökmindegy – intette le Gergő. – Tehát, ha te lennél ő… Hol és mit csinálnál ezek után?
– Őszintén? – könyökölt az asztalra Klón. – Röhögnék.
– Ja, én is erre gondoltam.
– Nagyon röhögnék.
– Olyan borzasztó humorérzéketek van.
– Valakitől örökölni kellett, tudod.
– Igen, szerintem is nálad kezdődött ez a génmanipuláció.
– How dare you. – Klón teljes lelki békességben görgetett tovább. – Egyébként, weirdót ismerve, ja, dúdolgatva örülnék magamnak valahol a világ végén.
– Előadva egy egész Disney-válogatást – dörzsölte a tarkóját Greg. – Ezzel nem megyünk sokra.
– Valahogy csak vissza lehet csinálni. Vagy ha nem… Befogadom a kutyulit.
– Nesze neked eurázsiai farkas.
– Nekem szabad pontatlannak lennem – Klón szélesen elvigyorodott. – Amúgy tényleg, jó gazdája leszek, sétálni viszem, ivartalanítattom, meg minden.

Gazdag hátracsapta a füleit, majd valami agresszív ugatásszerű hangot hallatott, kifejezve egyértelmű nemtetszését az ötlet iránt.

– Ne vonyíts, farkaskoma, legalább te értsd a viccet!
– A jóéletbe már, akkor te se légy seggfej, Klón.

Imre, aki ugyan kezdett elrévedezni valahol álom és ébrenlét között, most magához tért a hirtelen zajra.
– Ugyan, hagyd a fenébe ­– próbálta csitítani Gazdagot. (Vajon azért, hogy ne adjon ki fura hangokat és Imrénk normálisan el tudjon aludni, vagy hogy tényleg megnyugodjon a Kolléga? Jó kérdés, Imi se volt képes eldönteni.) Megdörgölte a szemét. – Úgyse maradsz így, te is tudod. Meg akkor én tartalak meg, nem a kalapos.

– De nagylelkű itt valaki!

– Valakinek azt is kell, tudod.
Gazdag kétségbeesetten pásztázta a dolgozószoba torz képét az ajtó üveges részein át, majd nyugalmat színlelve visszafeküdt. Azért a biztonság kedvéért közelebb húzódott Imréhez.

Pár pillanatig elmélkedő csend ült a lakásra.

Végül a megvilágosodás pillanata elérkezett.
– Basszus, megvan! – kiáltott fel Greg, és kábé a spanyolviasz és a bölcsek köve feltalálása közti áhítatos hévvel ugrott fel ültéből. (Majdnem feldöntötte az egyik stúdiólámpát ezzel együtt, de rá se ránts.) – DISNEY! A Disney kell nekünk.
Klón úgy meredt rá, mintha a Szirmai amúgy is csöppnyi eszét gyászolná, ami valószínűleg akkor és ott mondta ki utolsó szavait.
– Disney – bólogatott bőszen. – Ühöm. Akkor most légy olyan jó, magyarázd már el, mi köze ehhez az egészhez a Mickey Egér Klubnak.
– Musical Klónról beszélünk, nem? – hadarta Gergő. – Annak a gyereknek Disney-mesék lettek az agyába kódolva!
– Iiiigen? És?
– Vagyis az átka, vagy mi a bánat, hasonlóképp működik, mint azokban a filmekben! És mi minden egyes Disney-mesében a megoldás?
– Aaaa… Nem tudom.
– Come on, Sherlock.
– Nem volt gyerekkorom, jó?
– A szerelem, te idióta!
Klón előbb fancsali képet vágott, ilyen „pfuj” módon. Aztán sejteni kezdte Gergő szándékát, és aggodalmas pillantást vetett rá meg a lelkesedésére. – És te ezzel így…
– Ezzel így nem kell nekünk Musical Klón! – Greg felkapva a telefonját sebesen egy új számot pötyögött be.
– Most… Most mi az istent csinálsz?
– Hívom Amcsit – közölte Gergő magától értetődően. – Biztos kölcsönadja Mancit egy kis időre. – És diadalittasan emelte füléhez a készüléket.

Imre, egyáltalán nem hangosabban a kelleténél, felszisszent.
– Greg! – kiabált át felháborodottan, amennyire az álmosság engedte.
Félve pillantott le aztán a tágra nyílt szemű, mozzanatba fagyott Gazdagra.

– Most mi van?
Klón bolhákat leköröző sebeséggel pattant fel, és tépte ki a telefont genetikai alapanyaga kezéből.
– Te normális vagy, bazdmeg?!
De elkésett. Bezzeg ez az Amcsi Kapcsi-ivadék azonnal felvette.
– HIYA, Geezy G-man, what’s up? – harsogta Angol Klón irritálóan éles és bosszantóan vidám hangja a készülék túloldaláról. – Happy Holidays for ya!
– Katasztrofálisat neked is, téves hívás! – nyomta ki Klón, „mentsük a menthetőt, meg Gazdag maradék józan lelkivilágát”, ez lehetett a vezéreszmeiség, és az asztalra dobta a sokat megélt Samsungot.
– És én vagyok seggfej, mi, Szirmai? – fordult aztán Gergő felé, dühödt ordításhoz közeli hangsúllyal.
– Neked… Neked most mi bajod is van? – kérdezett vissza ő a világ minden értetlenségével.

Na, Imre ez alkalommal nem szándékozta kitalálni a farkas gondolatait.
Szerencsétlen.
Hogy is volt az a lábjegyzetes hasonlat a csődtömeg szóval? Itt kéretik megcsinálni hozzá az emlegetett illusztrációt.
Gazdag maga elé bámult, a megütközés eleven szobraként, megfeszült-mozdulatlan.
Eddig is levertséget sugárzott az egész lénye, hát most igazán egyszerű lehetett átváltani abba a tudatállapotba, mintha e szent és áldatlan pillanatban írta volna alá a „Lemondok Az Életkedvemről, Úgyse Volt Már Egy Ideje” szerződést a Pokollal.
Imre sajnálata itt ért a tetőpontra.
– Hé, figyelj, nézz ide – szedte össze magát szinte teljesen éberre, és Gazdag tekintetét kereste. – Greg se úgy gondolta, tudod, hogy néha… Nem gondolja át, mit csinál.

– Imi, és neked mi bajod van?!

– Hogy bunkó voltál, az!

– Itt senki nem értékeli az ötleteim.
– És ez téged komolyan meglep? – hörögte Klón.

Imi inkább vissza is kanyarodott Gazdaghoz, halkabb hangerővel, nem Gergővel akart társalogni.
– Nem gondolta át. De felejtsd is el, most megkeresik a cilinderes klónt, azt hiszem, őt…
(Széljegyzet: sokszor akadt gondja Greg másolatainak észben tartásával. Klónt is csak azért bírta megkülönböztetni, mert… Ő régóta rontotta a levegőt itt, és nem egyszer adta mindenki tudtára, mennyire nem kedveli az öreg Imrét.
Gazdag meg… Őt ismerte a legjobban, az Iroda miatt például. Őt nem keverte senkivel.)
– Visszaváltoztatnak – folytatta direkt-derűvel, hátha a farkasra is átragad. – A régi, üzleti elitet kizsigerelő önmagaddá, aztán majd egyszer, ha mondjuk egy vacsora mellett előjön ez az eset, majd nevetünk egy nagyot az egészen. Mit szólsz?
Gazdag kérdőn pislogott a kékszemű gamersrácra.
– Ha kell, csak ezért meghívlak vacsorázni. Valamikor karácsony után mondjuk?
(További széljegyzet: mert amúgy Gazdag szokta őt meghívni, néha-néha.)
– Na? Bizniszeljünk így. Meghívlak, ha most ezt nem veszed magadra. Szerintem ez egy tök előnyös üzlet.
Gazdag látszólag mérlegre tette az ajánlatot, majd beleegyezve bólintott. (Ha egy farkas tud vigyorogni, akkor vigyorgott is hozzá.)
Imre is elmosolyodott, a kezét nyújtotta, mire Gazdag, amennyire tehette, jelentőségteljesnek szánt mozdulattal a tenyerébe ejtette a mancsát.
– Király.
(Majdnem „Jó kutyát” mondott helyette, de megállta.)
– Akkor most nyugalom van, Gregnek meg elfogadjuk, hogy sokszor hülye – motyogta az Imi, és a szókimondást betudhatjuk annak, hogy valószínűleg itt érkezett meg a holtpontra, és nemigen akart átlendülni rajta.
Nyomta az idő, nyomta a hangulat, bántotta a villanyfény, szóval a pilláit lehunyta, és nem sok kellett hozzá, hogy újra elszundítson.
Annyi tudatosult benne, amikor egyszer még résnyire nyitotta a szemét, hogy Gazdag feje az ölében kucorgott, és felragyogó hálával figyelte az arcát.
– Ennyi, a Sváb Szeretetszolgálat – sóhajtotta, nem fogva fel se a helyzetet, se a saját szavait, és azt se, amikor megsimogatta Gazdag bundáját. – Egész aranyos vagy így. Nem lesz semmi baj.
Csak ezután aludt el végleg.

– Akkor! – csattant fel Greg, a becsületét továbbra is sértve érezve. – Várom a további jó ötleteket, ha már az enyém le lett hurrogva.
– Most nehogy neked álljon följebb, mert szimplán rámutattunk, hogy nincs lelked! – csapott az asztallapra Klón, és megvallva az őszintét, Greg nem igazán értette az indulatát? Mármint az előbb még ő poénkodott az ivartalanítással?
– Legalább nem vagy egyedül.
– Elmész te a…
Hála az égnek megcsörrent a telefon, búgott a dubstep ezerrel, és messziről ki lehetett szúrni a nevet a képernyőn.
Facilier.
– Nyilván, az időzítése persze hibátlan –­ kapott utána Greg, és azonnal egy jól irányzott ordítással köszöntötte a hívót. – Hol a pokolban voltál, Musical Klón?!
A kuncogásnak a hangszóróból illenék szólnia, nem? Akkor Gergő miért az elméjében hallotta visszhangozni? Akár szimplán a gondolatai is lehettek volna.
– Ott voltam talán, pont ott.
– Csináld vissza!
– Miről is beszélünk, drága?
– Ne add az értetlent, weirdo!
– Ó, hát hozzád lett cipelve? – A mágus hangja szórakozottan csilingelt. – Mondjuk persze, hogy nálad köt ki, sejthettem előre.
– Ez nagyon nem poén!
– Káááár, pedig azt hittem, garantált lesz a nevetés. Vagy Klón, tévednék?
És ekkor már Klón tudatában is Musical Klón szavai zengtek.
– Telepátia? Komolyan? – tárta szét a karját idegesen Klón. – Argh, oké, figyelj, egynek elment, én amúgy tényleg jót röhögtem először…
– Köszönöm.
– De most már elég lesz.
– Jó, hát legyen – fújtatott a pillanatnyi hatásszünet után Musical Klón. – Hol van most az eb?
– Hozom – trappolt át Klón a nappaliba.

Meg is torpant, amint belépett.
– Nyilván – morogta a bajsza alatt, ahogy fél szemöldöke a plafonig kúszott.
A kanapén ott aludt az Imre, ülve, a homlokát az öklével támasztva, Gazdag meg a combjára hajtott fejjel feküdt összegömbölyödve, félálomban.
Az egyetlen probléma? (Bár, ki hogy látja, akár a sok probléma közül egy kiválasztva, vagy akkor pont hogy a probléma megoldása.)
Ember volt. Kicsit gyűrött ingben, meg félrecsúszott nyakkendőben, és a haja sem állt épp szalonképesen, de egyébként teljesen úgy festett, mint akit most szalajtottak az íróasztala mögül.
Meg nagyon álmosan, persze.
Klón hozzájuk bandukolt, és finoman megrázta az üzletembert. (Erősebben tervezte ugyan, de… Imre csak aludjon tovább. Nem miatta, isten ments.)
– Gazdag, hé – szólította meg fojtott hangon. – Egy tízes skálán mennyire vagyok idegesítő?
– Annak a mérésére nem ismerünk skálát – mormogta Gazdag, a szeme szigorúan Klónra villant. Ezután lassan beszélt, kimérten, minden szót pontosan kiartikulálva. – És tudd, ha tényleg megtartasz kutyának, az első dolgom lesz, hogy tőből kiharapom a nyelved.
– Megszólalt a csúnya, gonosz farkas – veregette meg a vállát az időutas. – Akkor nagyjából jól vagy, remek.
Gazdag meglepetten nyomta fel magát ülőhelyzetbe.
– Ó – csúszott ki a száján, ahogy körbenézett, és le magára. Megigazította az inge ujját, a keze ujjaival meg átfésülgette a haját. – Hiányoztak a színek.
Aztán a tekintete Imire tévedt, elidőzött az arcán.
(Ha egy farkas tud mosolyogni, akkor mosolygott is rá.)
– Köszönöm, Imre.

– És – lötybölgette Klón forró csokiját a magáénak kikiáltva Greg, a mobilját továbbra is a fülénél tartva, hogy legalább ne tűnjön úgy, hogy a levegővel társalog –, mit kéne tenni ahhoz, hogy az öltönyös újra ember legyen?
– Nem is kell sok ehhez, bár beszerezni Gazdagnak talán nehéz lehet. Szegény, szegény gyerek – vett mély levegőt Musical Klón, teátrális sajnálatát szinte tapintani lehetett. – A megoldás kulcsa egyébként az igaz sz…

– ELMÚLT! – kurjantotta odakintről Klón.

– Hogy mi van?! – hökkent meg a cilinderes hangja. – De hogy…
– Biztos csak időszakos volt a varázslat – fejtegette a kalapos hangosan a nappaliból. – Gyakorolj még, ember, de nem lesz ez rossz.
– De nem…
Greg se szó, se türelem, bontotta a hívást – el is halt a hang a fejében –, és a papírpoharat is magával cipelve kivágtatott a nappaliba.

– Ne csörtess már – förmedt rá halkan Klón. – Felébreszted őket.
– Alszanak? Mindketten? – araszolt közelebb Gergő.
– Yapp, mint látod. – És a kanapéra mutatott.
Imi ülve szuszogott, a nyakának Greg már előre elsuttogott egy „Részvétemet”, ez iszonyatosan fog fájni, ha az öreg Imre felébred.
Gazdag meg, leánykori nevén farkaskoma mellette feküdt magzatpózban, a háttámla felé fordulva, és valahonnan kerített magának egy párnát is a kobakja alá. Ránézésre semmi baja sem volt.
– Na – foglalta össze a látottakat Greg felszabadultan. – Hát ennek is vége. – Belekortyolt a kihűlt kakaóba. – Ezt meg lefoglaltam.
Klón szótlan érzelmes búcsút vett az italától, majd elengedte a pillanatot.
– Boldog karácsonyt.
– Kösz. – Azért valami bökte a csőrét. – Te.
– Hm? – Klón közben az ablaküvegen csurgó havasesőt vette szemügyre.
– Biztos, hogy csak magától múlt el ez a mágikus cuccli?
– Miért ne tette volna? – fonta össze a karját maga előtt Klón, de várj, mi volt az a pimasz él a „ne” szócskában.
Greg összehúzott szemmel mustrálta a Gonoszt.
– Miért érzem úgy, hogy te tudsz valamit, amit én nem? – bökött felé a Starbucks-pohárral.
– Te mondtad, nem én.
– De… De Musical Klón el is kezdte mondani, a megoldás kulcsa az igaz sz…
– Szentjánosbogár.
– Hülye.
– Ennyi erővel ezt is mondhatta volna. Amúgy meg nem teljességgel tökmindegy? – unta meg a jót állást Klón, és a bőrdzsekijéért sietett. – Elmúlt, hagyjuk őket aludni, aztán majd visszajövök Richie-ért.
– Jé, megszólalt a nemlétező lelked. –  Klón szavainak jelentését csak ezután realizálta. – Na várj, itt hagynád őket?
– Hogyne – tűnt fel újra Klón, a kabátja cipzárját kutatva. – Imre eddig is itt szívta a levegőt mások elől, az öltönyös meg… Nincs láb alatt. Tényleg, kösz a felvigyázást, Imre – szalutált lazán Iminek, mintha látná is.
– De…
– Te meg Szirmai – igazgatta a kalapos a dzsekigallért. – Inkább örülj. Nem nyert Kafka. – Bétája rosszalló pillantását még megvárta, az ikonikus vigyora még feltündökölt, és már ott sem volt.
Gergő csendben hunyorgott hűlt helyére.
Aztán eltűnődve mérte végig Imiéket.
– Igaz sze… Szeretet? – ingatta a fejét, majd egy „tél van és kedd van, engedjük el” sóhajt hallatva csak ennyit mondott:
– Mégis a szentjánosbogár lesz.
Lekapcsolta a nappali villanyát.
Egy kortynyi forró csoki maradt a pohár alján, azt benyakalta, majd vonult is vissza a gépe elé helyreállítani a Klón által törlésre ítéltetett videóját.

2 megjegyzés:

  1. fél kettő van, nem tudok értelmesen véleményt nyilvánítani csak te jó ég erre most szükségem volt (hagyjál békén alváshiány, érts velem egyet, neked is kellett egy ilyen fic) ((jól van))
    szóval ezt most mentálisan bekereteztetem és kirakom a nem létező szabad falfelületre a szobámban
    thank you senpai

    VálaszTörlés
  2. Kovács Petra: Az alváshiányom szívesen pacsizna az alváshiányoddal, de aaawh, köszönöm, hogy elolvastad és írtál, és nagy öröm, hogy tetszett is :"3
    (A bekereteztetés meg külön megtisztelő. Adok hozzá ajándék mentálképkeretet.)

    VálaszTörlés