KlónKalendárium - Kalóz Klón

A történet szerint:

A klónok is emberek. És mint emberek, kéne lennie születésnapjuknak is, nem?
Tételezzük fel, hogy így van, azonban, mivel a pontos dátumokról nem sokat tudnak (és nem is szándékoznak többet tudni), így önkényes, kénytelen-kelletlen módon szülinapjukat - ki mennyire komolyan véve - az első Hírügynökség-beli felbukkanásukhoz kötik.
Legalábbis én így fogom fel, és ezeket a napokat tervem szerint jól meg is ünneplem az elkövetkező időszakban egy-egy, erre az alkalomra szánt drabble-szerűséggel.

A mai ünnepeltünk a KlónCrew legifjabb tagja, a hét tenger legbecsületesebb kalóza, akit már akkor örökbe fogadtunk, amikor még nem is volt hivatalos különálló létezése: Kalóz Klón! Aki Archie! Mert minden klónfiaknak adtunk nevet! Mert hülyék vagyunk!
Fogadjátok, ki mivel érzi helyesnek.

× Még létezem. Azt hiszem.
Ui.: Bár a helyzet felemás. Sok szempontból. A jövő meg egy furcsa dolog.

kép forrása: Pinterest, picit editálva

×××

KlónKalendárium - Kalóz Klón 
október 24.

– Nem, srácok, ez most egy nyugodt este lesz.

Ezt a tivornyázó legénységének szánja valószínűleg, azzal Kalóz Klón fogja magát, és egy flaska rummal, egy lámpással meg a szedett-lopott horgászfelszerelésével kicsónakázik a tengerre.

A víz csendes, sekék-seszürke átmenet, az aznapi utolsó napsugarak csillámlanak a fodrozódások és a bárányfelhők tetején, a levegő frissen-lehűlőben, röviden: igen, ez az élet.

Hát ha még fogna is valamit.

Csali a horgon, messzire veti, figyeli, ahogy az úszó a felszínre bukik, aztán egész elégedetten feljebb tűri az ingujját.

Egyébként, félreértés ne puffanjon. Eszébe jutott, a napokban többször is, hogy akár haza is mehetne.

Meglepően sok szeretettel szokták hazavárni, sőt, ő is szeret mindenkit, régen is látta a brancsot, igazából hiányoznak is neki, no, csak aztán de. Nagy de. Hatalmas de.

Becsülettel bevallja az őszintét: ahhoz a drámaswinghez, amit a legtöbbjük leművel az idő nagyrészében, az istennek se lenne kedve. Neki meg főleg nincs, amikor teheti, ki is marad belőle.

Mindig mindenki picsog körülötte, biztos most is lenne valami picsognivalójuk, nem bírja ezt az ő érzékeny lelke, a mai nap meg, bármennyire is ugyanolyan igazából, mint a többi, pláne nem folyna bele semmilyen gondjába másnak.

A csónak lágyan ring az aranyhídon.

Szóval marad itt. Ennél jobb helyen nem is lehetne.

Leveszi a fluffy kalapját, mert azt majdnem mindenhova hordja magával. Rossz szokások, ugyebár, de hát volt kiktől tanulnia.

Nézi a Napot, ahogy finoman, fokozatosan elnyeli a mélynarancsba csapó horizont, majd jólesőt sóhajt a sós légbe, és a rumért nyúl.

A fejében pedig abban a pillanatban, mintegy varázsütésre szólal meg a Happy Birthday valami sufnituning-jazz feldolgozása, nem is a legszebb hangszínen, de legalább a sajátján.

A flaska meghökkenten torpan meg az arcában. Hamiskás hangokkal haluzni holmi... Hallamokat – nem megy ez neki –, ehhez nem ivott (eleget) és ilyen szintű napszúrást is régen kapott már.

Aztán mikor végül is észbe kap, teljes szívével felröhög.

– Kurva kínos vagy, weirdo.

A tengerhez beszél, máshoz neki is furcsa lenne, és Musical Klón mágiától ekhózó nevetése szinkronban zeng a gondolataival, mint aki tudja magáról, hogy igen, tényleg kurva kínos, de ez egy életforma, és nem zavarja.

– De hálásan kösz, megleptél. – Közben húz egy nagyot a flaskából, ne lebegjen feleslegesen az orra előtt. – A teringettét – csap hirtelen a combjára. – Nincs itt a gitárom. Ha ezt tudom, kísértelek volna.

– Ugyan, majd máskor. Inkább mesélj, hogy van a kalózunk hetedhét határon?

Akkor a tengerész regélni kezd, a láthatárnak maga előtt, és a mágusnak, ezer kilométerekre tőle.

Anekdotáznak aztán mindketten, emlékekről, kalandokról, szerelmekről, diskurálnak halaszthatatlan ügyekről és rímképletekről, dalolásznak kötetlenül meg egyre több letagadhatatlan nyelvbotlással, ahogy fogy az alkohol, amíg az első csillagképek felsejlenek az égen, és felsejlenek a víztükrön.

Kalóz Klón ekkor meggyújtja a lámpását, még megígéri, hogy persze, amilyen hamar lehet, azért vissza-hazanéz, majd komótosan, mosolyogva visszakanyarodik az egyre sötétlő part felé.

– Ez egy nyugalmas este volt, cimbora.

Fogás nélkül. Annyi baj legyen.