KlónKalendárium - Értelmiségi Klón

A történet szerint:

A klónok is emberek. És mint emberek, kéne lennie születésnapjuknak is, nem?
Tételezzük fel, hogy így van, azonban, mivel a pontos dátumokról nem sokat tudnak (és nem is szándékoznak többet tudni), így önkényes, kénytelen-kelletlen módon szülinapjukat - ki mennyire komolyan véve - az első Hírügynökség-beli felbukkanásukhoz kötik.
Legalábbis én így fogom fel, és ezeket a napokat tervem szerint jól meg is ünneplem az elkövetkező időszakban egy-egy, erre az alkalomra szánt drabble-szerűséggel.

Értelmiségi Klón, vagyis, nevezzük nevén a gyereket: Alfonz (igen, így hívjuk, és van egy perzsa cicája is, Felis Silvestris, engedd el), valószínűleg nem lesz bohókás hangulatban attól a ténytől, hogy mennyit késett a köszöntése, de hé, valamikor kifejezetten utáltam ezt az Ultimate Bölcsészmant, szóval na, ennyi talán még belefér. Boldog születésnapot, uram.

× Igen, csaltam a dátummal, de pszt. Ne is erre figyeljetek, hanem arra, hogy karakterdebütálás a blogon, Értelmiségivel még egyszer sem írtam itt, huppszi.
Ui.: Túléltem a vizsgaidőszakot. Többé-kevésbé épen.

kép forrása: Pinterest

×××

KlónKalendárium - Értelmiségi Klón

január 18. 

Gazdag Klón valószínűleg mostanában fogja hívni.

Este hat van.

Holmi hatalmas könyvespolc- és galéria-árnyékban húzódik a lakás, állólámpák meleg fényében derengve.

Az ablakok előtt behúzott függönyök.

Felis, a perzsa macskája durmol a lábánál.

Értelmiségi Klón pedig kanapékényelemben elnyúlva olvas. Mi mást tenne. 

Nem kifejezetten boldog, bár őszintén, mikor volt az igazán.

Mostanában a boldogsági faktorként felróható tényezők száma amúgy is drasztikusan lecsökkent a legtöbbjük számára, kinek inkább, kinek kevésbé, de mindenképpen: bármifajta derű is, mostanában sose lehet felhőtlen. 

Ezt érzi mindenki. Mást semmit se tud senki.

Ez bosszantja leginkább. Illetve, a többiektől már hozzászokott és nem is jelentene újdonságot, de hogy ő sem? Ez az eszetlen pánik valami egészen új, felettébb kellemetlen dimenziója a világának. Nem is szeretne hozzászokni semmiképp. 

Bár hogy is mondják? Fortuna favet fatuis. Na persze.

Gazdag Klón majd valószínűleg mostanában fogja hívni. És valószínűleg a helyzet mindenhogyan változatlan.

Olvasott kötetét ekkor a dohányzóasztalra dobja, a telefonja mellé. Felis felrezzen, érdeklődéssel pillog a gazdájára, ahogy ő gondterhelt sóhajjal a tenyerébe temeti az arcát, aztán a macska nyugodtan visszagömbölyödik a napi húsz órájából elaludni még egyet.

Ekkor embertelen hangerővel dörömbölnek párat a bejárati ajtón.

Szinkronban néznek fel, a macsek előre rohan felvezetőseregként, míg Értelmiségi komótosan feltápászkodik, majd gyűrött ingét megigazítva megindul utána.

Egek.

Melyik idióta csimpánz húzott cipőt azért, hogy ilyenkor zavarja, és még inkább, mivel? 

Ahogy végül is ajtót nyit, megérti. Hunyorogva bámul egyik kedvenc ostoba csimpánzára.

Erre az eszetlen emlősre, aki a cipőjében és nemzetét fitogtatva hirdető felsőjében úgy döntött, fogja magát, elszór egy finom becslés szerint is igen jelentős összeget last minute repjegyre, utazik majdnem tízezer kilométert Los Angelesből, és most ziláltan, kissé láthatóan alig élve, de a világ legragyogóbban széles-kedves mosolyával és egy üveg (nem túlságosan minőségi, de egészen ihatónak mondható) vörösborral a kezében elrikkantja magát: 

– Happy birthday, motherfucker! 

Mert Angol Klón úgy döntött. Még egy ilyen átgondolatlan, logikátlan ötletet.

Szóval Értelmiségi néz, néz csupán, a mimikája nagyjából egyezik egy faragott szobor rezzenetlenségével, bár talán az is többet mozog éjszakánként a múzeumban. (Micsoda címeres baromság kérem.) 

– Language – motyogja végül, és minden sohavolt, maximum tényleg csak ennek a patridiótának félrerakott vendégszeretetét latba vetve beljebb tessékeli a srácot. 

– English, motherfucker! – Amcsi trappol befelé, mintha csak hazaérkezett volna, a vigyora semmit nem veszít a fényéből, és a lábához dörgölőző Felist azonnal a karjaiba kapja, a cicus legnagyobb felháborodására. (Értelmiségi páratlan reflexébe kerül, hogy a bor megússza a cserét épen.) – Hi, darling! I know you missed me, I missed you, too!

Azzal egészen addig dögönyözi, és dobja fel (atyaég) szerencsétlen bundást, amíg az királynői méltósággal végig nem karmol a karján, hogy aztán azzal a lendülettel el is hajítsa magától, és Felis mérges nyivákolásokkal elrohanhasson az ellenkező irányba.

– Aaaawh, I love her – néz utána Amcsi szeretetteljes pislogások közepette, aztán mint aki jól végezte dolgát, viseltes hátizsákját a padlóra dobva és arrébb rúgva befészkeli magát a kanapéra, onnan térképezi fel, mi változhatott legutóbbi ittléte óta.

Igazából nothing, a lakás még mindig összekeverhető egy helyi könyvtárral, és ez nagyon jól van így.

Egyedül az asztalon hagyott köteten akad meg jobban a szeme fanyalogva, és az ajkai eltúlzott undorral formázzák a Russians szót, de ez sem tart tovább néhány komikus másodpercnél.

Értelmiségi lábait keresztbe dobva foglal helyet mellette, és szkeptikusan végigméri. A bor az asztalon koppan.

– Tehát azért jöttél, hogy… Felköszönts. – Talán felvillan némi további hitetlenség is a hangjában. Talán. Bár az örökké monoton, már-már életunt hangsúlyok mögé sok mindent oda lehet képzelni. Például egy minimális hálát tükröző Köszönömöt is. – És persze, hogy súlyzógyakorlatokat mutass be a macskámon.

– Of course! – nevet rá Amcsi, teljesen magától értetődően. – And… I don’t know. I felt it’s about the right time for… A kind of homecoming. Yeah, I can say that, uh… I was a little bit homesick, yaknow? I mean, I live there, okay, and Jesus fuckin Christ, I love living there, but…

Az akcentusa ide-oda pattog tanult britről jenki szlengre, és néhány másikra, amit talán definiálni sem lehet.

Értelmiségi türelmesen hallgatja, és figyeli, ahogy a gesztikulációja egyre lanyhulni kezd. A mosolyán valami kósza idegesség suhan át.

– And, ugh…

Angol Klón jelenleg az a megszeppent iskolás kölyök, akit kihívtak a táblához felelni.

– Láttalak titeket régen. Túl rég.

Csak kinyögte, ami a fejében van.

Szokatlan dolog, amikor Értelmiségi arcvonásai lágyabbá válnak.
Aztán a telefonja megrezzen az asztalon, odakapva gyorsan ki is nyomja, majd hümmögve megtámasztja az állát az öklén.

– Nem stimmel a mondatszerkezet.

– MI?! Damn it! – csap a térdére Amcsi, Értelmiségi pedig nem bírja tovább, kitör belőle egy kósza és rövid kacaj. (Pedig az elég ritka.)

Mert tudniillik kérem szépen, Angol Klón nyelvi problémái rendkívül összetettek. Amint megfigyelték, az átgondolatlan, ösztönös reakcióknál, illetve az előre megírt és begyakorolt szövegeknél a magyarja Gergő-szinten tökéletlen, vagyis az elnézhető szinten, de a hétköznapokban valami sose stimmel. A szavak sorrendje, vagy épp jelentése, a ragozás, satöbbi.

Már fejlesztik, egy-két nyelvlecke még senkinek sem ártott meg.

A siker több-kevesebb, Amcsi értetlensége és érdeklődése a nyelvet illetően hasonlómód változik, de meg kell hagyni, kitartó diáknak bizonyul.

És ami fontosabb, Értelmiségi kifejezetten lelkesnek tűnik, hogy taníthatja. A maga módján, de lelkesnek, és ez, megintcsak, nagyon jól van így.

– This fuckin’ language, man.

– Akkor ezt át is vehetjük még egyszer – szól határozottan Értelmiségi, aztán mielőtt Angol Klón ellenkezni tudna, felpattan, hogy kerítsen valahol egy valamire való nyelvtankönyvet, és egy bornyitót.

(Amúgy a jenki nem ellenkezne, ugyan már, dehogyis. Bár a bort meg ki nem állhatja.

Nyeh, we can survive this for once.)