2017. 08. 08.

therapy

A történet szerint:
Darkos, angstos Split-kritika ki-nem-jöveteli utó-utórengés, és storyline-os magyarázat, miért nem láthattuk végül.
Rövid válasz: mert Klón már láthatta, és amit látott, az nem tetszett neki. A hosszabb válasz lent található.
Az egyszerűség és a logika kedvéért a videó minden elővezetését (Klón előtte való, fél perces felbukkanását is) az eseményekbe vettem.
A cím munkacím volt, aztán ráragadt a történetre, ha illik hozzá, ha nem.

× Ez az eddigi leghosszabb írás, ami a Turbékolóra felkerült, a maga 3156 szavával.
Csak kicsit büszkülük, mert amúgy szerintem nem lett valami fényes. (Nem csak azért, mert sötét, mint atom, hanem mert... értitek.)
Mivel nyilvánvalóan nem láttam a Split-kritikát, minden, ami a ficben elhangzik a benne lévő eseményekről, tüzetesen utánajárt, a részről fellelhető összes információból kiokoskodott, de csak is headcanonnak minősül.
A megoldása viszont univerzálisan értendő, tehát ha egyszer mégis kidobja az nagy Gergelyünk azt a videót, az esély megvan rá, hogy semmi nem fog stimmelni az általam leírtakkal, maga a történetszál értelmezése viszont, amit itt felvázolok, továbbra is érvényben lesz.
Elég zavaros ez így? Remek, szerintem is, hátha a novellával érthetőbb lesz. Hátha.
Minimális mennyiségben felhasznált irodalom és eszmeiség: Pilinszky János Posztumusz passiója, és az All Time Low Old Scars/Future Hearts című száma (Jávor fordításában; akinek amúgy tessék elolvasni a H.C.A. - A műsorváltozás jogát fenntartjuk c. gigászian fantasztikus irományát, mert univerzumot bővít, tudatot tágít, és veszett fantasztikus).
Segített és hátráltatott: a fantasztikus közérzetem (feel the sarcasm), az írás közepe-vége felé pedig az, hogy Greg összeszedte magát. (Istenem, ez a rész, ez! Erre vártam már mióta!)
Ui.: Ajánlva Főszerkesztő Urunknak, Szirmai Gergelynek. Én se pontosan értem, miért épp neki miért pont ezt, de végig az volt bennem, hogy ha valami, akkor ez bizony neki lesz címezve.

(EDIT a jövőből #1: Ebben a ficben eredetileg szerepelt Elliot Page korábbi neve, utalásként a Hírügynökség azon részére, melyben Gonosz Klón időutazós képességei először kerülnek bemutatásra, és melyeket összefüggésbe lehetett hozni a tárgyalt filmben Elliot Page által játszott karakter képességeivel. 
Ennek az elemnek a headcanonizált változata volt számomra, hogy természetesen nem Elliot Page maga Klón időutazásban segédkező koordinátora, de ez a koordinátor Klón szerint hasonlított a színészre, így kapta akkoriban - még Page coming outja előtt - az Ellen nevet. 
Tehát a szövegben, és a blog összes írásában általában szereplő Ellen nem azonos a színésszel, így ezeket most első körben nem írnám át a régebbi ficekben. Tudom, hogy ez nem teljeskörűen kielégítő megoldás, és természetesen a későbbi írásaimban ezt szeretném is figyelembe venni, ha esetleg említésre kerülne ez a mellékkarakter. Elnézést az esetleges kellemetlenségekért, ha esetleg valakinek van jobb ötlete a dologra ezen a disclaimeren túl, nyugodtan jelezze.)
kép forrása: Instagram 
×××

therapy

Kettőezer-tizennégy ötödik hó huszonhárom, nulla óra öt perc hét másodperc,
[tartsd észben, hol kéne lenned, hol a saját tered, a saját időd, mondta neki a koordinátora az időugrás előtt, és
bármit látsz, jegyezd meg, de ne avatkozz bele, mondta még,
a koordinátora viszont egy barom, Ellennek hívja, pedig ezt csak ő adta neki, mert egy ekkora barom,
az agyát ezen járatja, hogy máson ne kelljen,
mégsem megy, nem segít,
és arra gondol, kószán felvetődik, hogy soha többet nem ugrik, persze, ezt el is veti rögtön,
folytasd]
nyolc másodperc,
kilenc,
tíz.
Gonosz Klón elnehezült bakanccsal jön lefelé a lépcsőn, sötétben, pillanat-ütemre,
tizenegy,
tétován neont kapcsol, a kattanásra felzizzennek a lámpák,
tizenkettő,
tizenhárom,
[kettőezer-tizenhét második hó tizenhárom, balszerencsés szám ez kérem, ki hisz ebben egyáltalán,
és kínosan nevet magában, mert úgy tűnik, neki kéne,
tartsd észben, hol nem lehetnél, ahol már nem vagy, itt már nem leszel,
elég]
aztán motyogva számol maga elé:
– Tizennégy, tizenöt…
Szöges zajjal, visszhanggal kísérve tántorog be a hosszú terembe, a halvány lehelet-látványos hidegbe, amitől reszket a bőrdzsekijében, a padló meg nyirkos, ahogy a piszkos homályban leül a csövek alá, görnyedt háttal, felhúzott térdekkel,
[ez a te időd, a te tered,
végül is hazatértél]
és mégsem érti, miért van itt.
Ide sodorta az indulat, legalábbis ami biztos nem, az a józan ész, és váratlanul Gazdag irodája jut eszébe, ahol párszor járt eddig, bérgyilkolászási ügyben, ha épp a főnökét nem bírta elérni máshogy,
mégis tessék, sokkal logikusabb lett volna akár oda betoppanni,
a szituáció pedig így zajlott volna: jöttem felélni az alkoholkészleted, mondja Klón mintegy mellékesen, az öltönyös, aki esetleg épp nem a titkárnőjét falja vagy mást, azért rákérdez, hogy ugyan miért, de Klón már nyeldekli is a whisky-t, hátha elfelejti ezt az egészet,
tudod, amiről nem tudsz, az nem fáj, és teljeséggel igazat ad ennek,
bár annyit sántít a képzelet, hogy Gazdag valószínűleg azonnal kidobná, vagy ki tudja, a kedvétől függ, ennek ellenére
ez is mennyivel értelmesebb, mint ebben a rohadt pincében lenni, konkrétan saját magát zárta csapdába ezzel, szerencsétlen kísérleti állat,
tényleg, hogy lehet ilyen szerencsétlen,
és megint kedve lenne szánalmasan vigyorogni magán, de most erre sem képes, basszus, mozdulni sem bír, hogy korrigáljon, és ez olyan, egy pocsék példával, mint amikor rossz vonatra száll az ember, aztán nem tehet mást, csak hajtogatja,
én nem ide akartam jönni,
valaki tegyen valamit,
[én nem tudok]
szóval itt ül, zsibbadtan, a zihálását hallgatva, a fejét két kézzel szorítva, a fenébe is,
akár Szirmai lakása is logikusabb lett volna, bár talán a nevetséges félsz tartotta távol onnan, amit úgyse vallana be soha, meg hogy
felidéződik benne, eddig egyetlen egyszer érezte ezt, ugyanígy ezt a vészes bénultságot, még a Szirmainál lebzselt, a kezdetek kezdetén, a nappalijában aludt a kanapén, a hajnal közepén egy álom felriasztotta,
[reményteli gondolat, hogy újra ez történik, felriadt csak és azon kapta magát, ismét álmodik, nincs semmi baj]
a rémálma pedig arról szólt, hogy
villogó fények alatt,
kémcső-tükröződésben
megszületett,
aztán felébredve ugyanez a kábult, rettegő káosz tört rá, és próbált úrrá lenni rajta, mint most is,
aztán tisztesen tarkón vágja az irónia: a reakciója egy és ugyanaz,
születésre és halálra
[nem álmodtad]
a szemét összeszorítja,
ne, ne gondolj erre, gondolj másra, 
mondjuk figyelj a szívdobbanásra,
figyeld, ahogy gyorsul, 
[később majd megáll, láttad,
kétezer-tizenhét február tizenharmadika,
az a kibaszott film,
kibaszott Szirmai,
ez nem lehet
a tenyerébe fogja az arcát, 
[ne erre figyelj, könyörgöm, most itt vagy, még vagy]
hol vannak a percek, órák, másodpercek, ott volt vége, hogy
huszonnyolc, nem,
[lélegezz]
harminckettő, vagy
ötvennyolc,
ötvenkilenc…
nulla, zero, vége,
hiszen végezetül mindenkit csak zavartál,
[nem]
de főleg
[állj!]
saját magadat.
– NEM!

Egy.
– Nyugodjon meg.
[mély, határozott hang, ismerős és ellenszenves]
Kettő.
[mint pislák-fény a sötétségből, úgy csalogatja ki Klónt elme-fogságából vissza a valóságba]
– Nyugodjon meg, Mr. Dully. Nem lesz semmi baj.
– Nem… Nem tud maga semmit… – mondja Klón zavartól megbicsakló nyelvvel, a légvételei továbbra is rendezés alatt, bár a gondolatai fojtása enyhül, és átveszi a helyüket lassan de biztosan csak annyi: szedd össze magad. – És ha… Ha még egyszer Dully-nak hív, lobotómiát végzek magán. A cipőfűzőmmel.
Csupán ekkor emeli fel a fejét óvatosan, és a Doktor Úr alakja is, ahogy egy széken helyet foglal pontosan vele szemben, pokoli szerencséjére körültekintő távolban, ekkor realizálódik végleg benne.
Ezen kívül Dr. Freeman: fehér köpeny, kerek szemüveg, a szemüveg mögött végtelenül türelmes pillantás, a szája alig látható mosolyra rezdül.
– Igazán kedves. Mindazonáltal nem hinném, hogy az üres fenyegetéseit most vagy ellenem kéne felhasználnia.
Tehát még mindig úgy néz ki, mint a TF2-s Medic, nem változott semmit, mióta…
Mióta.
[– Nincs Klón. A műsor nem létezik.
hallasz különbséget?
– Nem lesz Klón. A műsor…]
Klón összerándul, mintha arra számítana, hogy az emlék miatt újra rázúdul álom, valóság, múlt, jövő egyszerre, kezdődik elölről minden.
[neked kéne inkább lobotómia]
Helyette mély levegőt vesz, aztán válaszol, és a hangszínébe lassacskán kúszik vissza a gúny, ami csakazövé-szinten maró és örökös:
– Ez ígéret volt. Őszintén és szívből jött. – Utoljára kifújja magát.
– Hát persze. – Vesszőnyinek beillő szünet. – Gondolom, mivel sértegetni kezdett, valamivel jobban van.
– Remek meglátás, doki. – Azzal Klón erőtlen kísérletet tesz, hogy felkeljen. Az eredmény kínos kudarc, egyedül annyira futja, hogy a Doktor Úr tekintetétől kísérve kinyújtóztatja elgémberedett lábait és kihúzza magát, majd inkább a szavaiba próbál magabiztosságot szuszakolni, bár mint egy rossz paródiát, hallja magát:
– Igazán kedves, hogy idejött miattam, de nem hívta senki, rohadtul nem kellett volna, nyugodtan el is húzhat a picsába.
Ezután nyikorogva megreked a csend. Egyre feszül és feszül, amíg Freeman szótlan marad és rezzenéstelen, ahogy magában analizálja az előbbi elvétett mozdulatokat.
Klónnak az az ötlete támad, ugyan mihez kezdene a drága doktor, ha kirúgná alóla a széket, biztos jobban lenne tőle, ezt meg is tudná tenni így, lélekölő tempóban találva vissza önmagához.
Mégse tesz semmit, mert a némaság elpattan, és amikor a Doktor Úr kimérten megszólal:
– Mi történt magával?
Klón úgy hadarja, mintha a zsigereiben készült volna rá:
– Semmi olyan, ami érdekelheti vagy ami magára tartozna.
– Nos, talán érthető a kíváncsiságom, ha a történtek ilyen hatással vannak a páciensemre…
– Nem vagyok a páciense!
– … Vagy vegye egyszerű baráti érdeklődésnek. Higgye el, csak segíteni szeretnék.
– A faszt – morogja Klón oldalra. – De oké, ha annyira érdekli. Röviden… Pár hete az lett a munkám, hogy elspoilerezem magamnak a jövőt. Főleg. A lényeg az, hogy… – Tarkóját vakarva keresi a mondandóját. – Lelőttem magamnak egy plot-twistet, ami… Amit nem kellett volna, mert… – És immár nem talál semmit, amit közölhetne, tüntetőleg piszkálja inkább a dzsekije cipzárját.
– Hogy érti, hogy plot-twist? – kérdezi gyorsan a doktor, mielőtt elveszítené a betege – beszélgetőpartnere – figyelmét, és milyen idegenül szól tőle az angol szleng, de Klón a szemébe néz, megjátszott, szemtelen közönnyel és egyetlen szót felel, amit úgy nyomatékosít, mint valami bűvös igét, amiben pontosan tudja, hogy rajta kívül kevesen hisznek:
– Időutazok.
És persze, igaza van, Freeman szemöldöke döbbenten szalad a magasba, az arcán meg végigrohan a hitetlenség árnya.
– Képes lenne…?
Klón röviden röhög, de kínjában, megrázza hozzá a fejét.
– Nem, nyilván összevissza beszélek, és rabolom a drága idejét. Tudja mit, tényleg, inkább menjen, és végezze a maga kis őrült dolgait, amiket alapból csinálna, én… túlélem.
[heh]
Valahogy, fogát csikorgatva erőt erőltet magába, ha máshogy nem megy, a felette húzódó csövekbe kapaszkodik, csikorogva hullajtják ugyan a rozsdát, alkalmi korlátnak nem rosszak. Klón lábra is áll, leporolja magát, majd elszánt eltűnni vágyással vágja zsebre a kezét és indul el a termen át a kijárathoz. A Doktor Úr mellé érve annyit megjegyez, és ebben végre érzi valamennyire önmagát:
– Amúgy is elég elemezni valót adtam mára, doki. – A lépcső felé veszi az irányt.
Most hívhatná Ellent, hogy vigye ki innen, mégsem viszi rá a lélek, biztos megkérdezné, hol volt eddig, mikor rég, órákkal ezelőtt elhozta onnan, nem is ez zavarja, pusztán a ki nem mondott félelem,
az ugrás, most nem ugorhat, nem akar visszamenni oda, de miért menne, ez abszurd, mégis, 
mindegy, egyelőre érjen ki innen, biztos csak ki kell szellőztetnie a fejét, ennyi az egész, és nincs baj, nem lehet baj
– Elnézést. Egy igen vagy nem válaszra azért méltathatna.
Klón megtorpan, a válla fölött pillant hátra csupán. A Doktor Úr a szemüvegét levéve tisztogatja a lencsét a köpenye sarkával.
A hallgatásba valahol víz csepeg.
– Igen. Képes vagyok rá.
A doktor visszatolja az orrára a szemüveget.
– Hogy csinálja?
A lehetőség adott. Most elsétálhat szó nélkül, aztán valami majd csak lesz.
[majd elmúlik
majd elmúlik?
majd megtörténik]
Ha reagál, itt ragad. Ilyen egyszerű.
[mit segít ez egyáltalán?]
Már ott a nyelve hegyén, Ellen, menjünk!, és mint annyi mindent ezen a hajnalon, azt sem érti, mikor a kiáltás végül egy keserves kanyarral sóhajtásba szakad.
– Egy… Kis létszámú kutatócsoport foglalkozik ezzel – magyarázza bizonytalan, és fordul apránként immár teljesen Freeman felé. – Sokáig elméleti szinten futott minden, amíg be nem hoztam egy jól fizető szponzort.
[messze túl sokat fizetek nektek, mondta Gazdag az asztalának támaszkodva egyszer, remélem, megéritek a pénzetek,
hát hogyne, válaszolta ő vigyorogva, Gazdag pedig éppen jókedvében volt, megkínálta Klónt kubai szivarral, amit aztán Klón nyíltan utálhatott, és Gazdag egyetértett ugyan, de alapból is csak hivatalból szívta]
Végigkutatja a zsebeit egy elfelejtett szál cigaretta után. Nem talál.
[miért is nem az irodába ment, ezt talán örökké bánni fogja]
– Mostanában tudták gyakorlatba is átültetni a dolgokat – folytatja inkább –, és én vagyok a kísérleti patkány, ha úgy vesszük. – Szép hasonlat, pontos hasonlat. – Tesztelgetjük, szóval fokozatosan lépünk át egyre nagyobb időintervallumokat, múltba, jövőbe, most volt például… – Bakancsa a port rugdossa. – Most három évvel mentem előre.
– Tudja a pontos dátumot?
– Kétezer-tizenhét, február tizenharmadika.
Az Ítéletnap.
[nem vicces]
– Csak ráböktem egy random napra a naptárban, az évet meg ők adták meg. A helyszín épp nem volt fontos, olyat akartam, amit ismerek.
– Hová ment végül? – körmöl a Doktor Úr a jegyzeteire hajolva.
[mikor szerzett ehhez tollat meg papírt]
Klón egy pillanatra lehunyja a szemét.
– Meglátogatni a bétaverzióm. Megnézni, hogy ott lakik-e még egyáltalán, meg ilyenek. – Hirtelen felindulásból beszúr egy gyors életbölcsességet, talán, hogy terelje a szót. – Tudja, a múltban egy fokkal könnyebb megmondani, melyik időszakokat meg helyszíneket kerülje az ember, a jövőt nézve ez nem olyan egyértelmű.
A tollsercegés megáll, Freeman felnéz, és hiába minden, itt a szükségszerűen elkerülhetetlen:
– Mesélje el, mit látott.
[ennyit az időhúzásról]
Klón kénytelen-kelletlen a doktorhoz ballag, a járását figyeli,
ritmusra szedi össze az eljövendő emlék foszlányait.
[hol is kezdje, ha már kezdenie kell]
– Úgy volt, hogy… – Ösztönösen javítja magát. – Úgy lesz, hogy…
Semleges, ismerős kis momentumok. Ezekre koncentrál, először legalábbis mindenképp,
tehát lép: az egyik ablak, bukóra nyitva, felhőszűrte, téli fény áramlik be onnan,
még egyet: a sárga, halálkényelmes kanapé, amin az első, önmagaként leforgatott kritikájában fetrengett, de amikor itt látta, egy keretbe foglalt térkép épp eltévedt rajta,
aztán még egyet: komolyan volt egy kutya?
[ez nem fontos, hagyjuk]
Így tovább végig, ahogy halad a fal mentén, elővigyázatos készenlétben, hogy a darabkák darabkák maradjanak, és ne taglózza le a kép a maga teljességében megint,
szóval igen, innen kéne elindulnia, nyugodtan, eltávolodva, amennyire csak tud,
[kibaszott Szirmai,
határeset, elfogadjuk, betudjuk alapfeltevésnek]
de végképp elhibázza az ütemet, a lépést, a gondolatot,
[az a kibaszott film,
a címe, mi a címe,
ez nem semleges]
és az egész taktika összeomlik.
Split.
– Hogy mondja?
– Ez… Ez volt az a film, amiről forgott a rész.
Innen pedig nincs visszaút.
Kezdjük már el.
[tehát a nappaliban landolt, Greg hangja, mintha magával vitatkozna,
fogadóbizottságként szűrődött ki tompán a dolgozószoba ajtaja mögül,
Klón nesztelen lopózott oda, résnyire nyitotta, a hézagnyi részletben Greget látta, ahogy harsány gesztikulációval hadovált a szerkesztőségi ajándékokkal megrakott könyvespolca előtt,
ebben nincs semmi különös, csak minden másban, a lakás amúgy idegen csöndjében, amit megmagyarázni nem tudott és most sem tud igazán,
de a kritika ment, megszokottan, alapjaiban változatlanul,
és Klón fülébe cseng pár felesleges technikai részlet, ahogy Greg megosztotta őket a kamerával]
– M. Night Shyamalizé rendezi, a főszereplő meg a fiatal Xavier prof, tudja, McAvoy… A történet szerint… A srácnak személyiségzavara van, vagyis több személyiség él benne… Szóval a film erről szól, erről ment a videó, és…
Ékeket ver a szavai közé a szorongás, kaparja a torkát a lenyelt kétségbeesés.
Freeman pillantása sokat sejtet, ahogy Klónra emeli.
Klón figyelmen kívül hagyja és elsétál mellette.
[Gergőnek nem tetszett a koncepció, ezt fejtette ki épp,
aztán oldalra fordult, úgy beszélt váratlanul, és Klón azt hitte, kiszúrta,
de ekkor megszólalt a vitapartner, karcra pontosan megegyező hangszínen,
bár őt magát nem láthatta, a kalapos árnyát felismerte, ami végighúzódott a fehér falon és a parkettán
– Ott voltam én is. Mármint, az akkori jelen-én, és… És nem emlékezett rám, vagyis… – Megigazítja a dzsekije ujját. – A teleportációra, az egész időutazásos baromságra nem emlékezett… 
[már ez sem stimmelt,
a beszéde, a gesztusai,
nüánsznyi komorság és összezavarodottság,
aztán a balsejtelmes felhang mellé,
pedig azt hitte, csak hozzáképzeli
– Vitáztunk valamin, a film kapcsán, aztán Szirmai… Szirmai kikérte magának, hogy még ott vagyok.
[– Nem is lehetnél itt, kiírtam mindenkit a műsorból.]
– Mert azt mondta, mindenki halott, nekem se kéne ott lennem, nekem is annak kéne lennem...
[első sokk, első szívroham,
ez a bosszúság, utoljára csak ez maradt belőled,
Gazdag, Amcsi, Értelmiségi, 
belőlük ennyi sem maradt, úgy tűnik,
és az ötlet, ami felvetődik,
hogy voltak még mások is,
nevetségesen ijesztő, pont annyira, hogy valósnak tűnjön,
de most rájuk gondol, hármójukra,
mert, hogy is mondják, három a magyar igazság]
– Így… Szóval én… 
[és jött a ráadás,
az elkeseredett mozdulatban, ahogy az árnyék a fejéhez emelt egy pisztolyt]
Az ujjai öntudatlanul formálnak fegyvert, az a halántékához szorul,
ahogy pislogás nélkül maga elé mered,
[ahogy az ajtóban állva ledermedt,
mi az isten ez
aztán bamm.
[meghúzta a ravaszt]
Beleborzong. 
[és végérvényesen csattanva elterült a földön]
– Meghaltam. 
Töredéknyi szünet.
A lövés hangja visszhangot ver Klón homloka mögött,
[bamm-bamm-bamm]
és hozzá a katt-katt-katt, ahogy a Doktor Úr rejtett idegességgel kattintgatja a tollát, már rég nem jegyzetel, hallgat csupán, mert ugyan mit tudna mondani hirtelen,
és őszintén?
Klón belegondol, valahol kacagnivaló egy eset ez. 
– Megöltem magam. – A keze pisztolyból ökölbe rándul, leengedi maga mellé,
és pánikra számít megint,
[bamm-bamm-bamm,
halott leszel,
halott vagy] 
furcsa, ehelyett az agya máshogy pörög túl, adrenalin pulzál az ereiben, a léptei a feszültséget döngölik a földbe, ahogy fel s alá sétál.
– Ez történt. – Félmosoly ül a mondata végén, alig józanul. – Diagnózis?
– Ha jól sejtem tehát – köszörüli meg a torkát a jó doktor, nyugtalanul igazít a szemüvegén, és ő is felkel a helyéről –, így a műsor is befejeződik.
– Magának is egyértelmű lenne? – csúszik ki Klón száján, idegesen a hajába túr, és másodpercekkel később a fejében düh-szikra robban, így lassan eszét vesztve harsogja a pincének. – Szép kis vég lenne. De hát a shownak mennie kell tovább, nem igaz? Mert halottak vagyunk, de ugyan, ki lenne még kíváncsi ránk?
[Gergő nézte, nézte a holttestet,
a vértócsa a küszöbhöz ért,
és Klón talán először nem tudta kitalálni a mimikájából, a szeme villanásából, a bétája mire gondolt,
vagy remélte, hogy téved, és az ott…
az ott nem megkönnyebbülés, ugye?]
Slusszpoénnak nem is rossz, Szirmai is fellélegzik, megszabadult tőlünk, remek! Minden megy tovább, mintha mi sem történt volna, mert mik voltunk mi, mi voltam én? Zavaró tényező maximum.
[mindenkit csak zavartál,
főleg magadat,
főleg őt,
Greg pedig visszafordult a kamerához, és magyarázott tovább,
mindössze arra tekintett fel riadtan, mikor Klón a sokkból felocsúdva, halk-összetörten Ellenért, titkon segítségért kiáltott]
Fehérre vált ujjakkal szorongatja tovább ökölben a kezét, és a mosolya kiszélesedik, ahogy kitörnek a szavak, fájón kavarognak a kételyek:
– És nem értem! Három év előzmény ide-oda, akkor sem bírom felfogni ésszel, hogy miért? Mi a jó életnek kellett ez? Mi a jó édes faszomért csináltam ezt? Miért voltak halottak a többiek, és én miért nem, ha annak kellett volna lennem? Miért pont én lettem az, akit hátrahagytak? Egyáltalán… Miért lettünk kinyírva? Ennyire nem lehettünk láb alatt, a fenébe is! Vagy miért nem emlékeztem magamra, erre az időszakra? Mi az isten történt?
Zengnek és zengnek a miértek.
– Ezt még kiderítheti. Három év hosszú idő, azalatt bármi előidézhette ezt az incidenst.
– Talán. – Hitetlennek tetszik az egyetértés, és ordít ezután. – De nem is ez csesz fel igazán. Bár, ha érteném, talán könnyebb lenne, de ez… Ez akkor sem történhetne így! Nem… Nem történhet ez! Amíg van Hírügynökség, bármennyire is idegesítő, a többieknek meg a Szirmainak meg pláne nekem, nekünk lennünk kell! Nekem is… Lennem kell. Végig itt voltam, majdnem a kezdetektől, nem nyírhatom ki magam csak így, a semmiért! Ennek nincs semmi értelme! Ennek nem így kéne lenni! A műsor nem mehet nélkülünk, valamikor mehetett, de ez már rég nem az az időszak. – Reménytelen-rekedten halkul el. – Nekem ott kell lennem, mikor az egésznek, miattam vagy sem, de vége lesz, érti?
Remegve áll itt, tagadnivaló vallomása végén, a hangja elfogy, és ekkor találja szembe magát Freemannel,
a jegyzetei a hóna alá csapva, mint aki távozni készül, az ábrázata komoly, és ami rosszabb, teljesen érdeklődést vesztett.
[– Nem lesz Klón. De a műsor megy tovább.
esetleg nyugodtabban, az őrület mérséklődik, de nem áll le,
ebből a szempontból mi változik?]
Klón vigyora még utoljára, végképp lehervad.
– Persze, hogy nem érti.
– Nézze – mondja a Doktor Úr szenvtelenül –, valószínűleg, ha többet tudna és többet értene, se lenne képes változtatni ezen. Azt mondta, ez a jövő, a maga jövője, jelenleg ebbe az irányba haladnak az események, ha megtörténhetetlennek tartja, ha nem. Bármennyire is nemtetsző lesz a javaslatom… Esetleg hagynia kéne, hogy maguktól folyjanak a történések.
[nem tisztje mást mondani,
már nem érdekli]
Klón megütközve pislog rá.
– Mi… Mi van? Maga meg van őrülve! Láttam, ahogy öngyilkos leszek, és ne tegyek ellene semmit?
– Tud egyáltalán tenni bármit is?
[Ellen azt mondta, bármit lát, jegyezze meg, de ne avatkozzon bele,
ne avatkozz bele,
egész életében erre az egyre hallgatni akart,
de belátja, ez mégsem reszortja]
Ötletnyi szótlanság, majd megszólal:
– Igen – Megállíthatatlan az elhatározás. – Tudok. – Azzal hátat fordít Freemannek. – Visszacsinálom, megváltoztatom, amit kell, de nem így lesz vége.
[én nem fogok köddé válni, hogy elfeledjenek vagy csak félrehajítsanak,
ha kell, a múltban tesz érte,
ha kell, a jövőn alakít,
a jelenen is variál, ha szükséges,
de nem így lesz vége]
– És ha rosszabb lesz?
A kérdés a levegőbe dermed. Klón felhúzza a dzsekije cipzárját, sóhajt, és hátra sem néz.
– Ennél is? Higgye el, elég pesszimista vagyok magamtól is. A maga ötleteire már tényleg nem vagyok kíváncsi. – Cinizmusa a csúcsra ér. – Amúgy kösz a segítséget, doki. Hálás vagyok érte. ELLEN!
Aztán elviharzik, az ajtót pedig az üres pincére csapja rá.

Szólhatna nekik. Szirmainak, Gazdagnak, a Szerkesztőségnek… Valakinek.
Ha tudnának róla, elkerülnék.
[ Lesz egy nagyon-nagyon fontos esemény, amit meg kell együtt akadályoznunk.
– Így a jövőben, így hirtelen hat, és az egész nagyon szomorú, és kaotikus, és lázadások…
– És ha nem teszünk semmit, ennek az egésznek vége van, úgy ahogy van.]
Nem hallgatják végig, mikor tették, de ennyinek elégnek kell lennie.

Három év alatt tényleg bármi előfordulhat.
Közben mennyi minden szörnyűséget láthat még az ember és Klón lát is, mégis, az agyába vésődött dátumot idővel rezignálttá csillapuló aggodalommal várja,
[közben kétezer-tizenhat májusa is eltelt,
mindenki élt és mindenki virult,
egyedül Szirmai bohóckodott a kamerának szülinapi videó gyanánt a Civil Warról]
aztán itt az Ítéletnap,
[kettőezer-tizenhét második hó tizenhárom]
és hiába, nem érkezik kritika.
Csak egy másik idősíkban, egy másik dimenzióban, egy hívjadakárminekben.
Klón megkönnyebbülése leírhatatlan, hogy ő nem abban létezik.

Végül egy kérdés marad, ahogy halk árnyként végigsuhan néha az elméjén.
[– És ha rosszabb lesz?
– Ennél is?]

5 megjegyzés:

  1. Na, helló!

    Ide is eljutottam, később, mint vártad, de előbb, mint gondoltam. Igazából teljesen szép az idő ahhoz, hogy mentálisan tönkretegyem magam.
    Értettém én bármit is a felvezetőből? Nem.
    Meg fog akadályozni az, hogy legalább fél éve nem követem a csatornát? Nem
    Várhatóak–e abszolút félreértelmezett okfejtések és a szokásos élőben kommentálás? Igen.
    Élvezni fogod? Mit tudom én.

    Első és végig érvényben lévő kérésem: NÉZZÉL 12 MONKEYST! Annyira jól ki tudnád aknázni az időutazás lehetőségét, és olyan jókat írhatnál belőle és én végre érteném a fandomot! :”DD

    Lassan el fogom magam szégyellni a saját old school stílusommal, amikor látom a ti nagyon art szövegszerkesztéseteket. Félig költészet, az hiszem ez már.

    Hm, három nappal a szülinapom után történnek a dolgok.

    Hát hallod ez nagyon lírai hallod. És nagyon twelwe monkeys. Sorryfornotsorry. Meg mondjuk lehet nem főzés közben kéne olvasni, de hát most már mindegy. De szeretném ha írnál még scifit.

    „jöttem felélni az alkoholkészleted, „ ezt majd valahol, valamikor, valamiért el akarom sütni. Nem kéne elfelejteni.

    Ez nem novella, ez fucking vers, még inkább ballada, úgyis fogom kezelni. Törődj. Bele.
    A zárójeleket nem értem nagyon, ne haragudj, de stilusosak.

    Hm...ez érdekes váltás volt „elismerően néz” És közben megfőztem, szóval teljes erőmmel idekoncentrálok 😃

    „Ez ígéret volt. Őszintén és szívből jött” Oh Klón, szívemből szólottál, ezzel nagyon együtt tudok érezni.

    Yeah, tetszik, hogy te se a Keresztény Önképző Leánykörnek irsz :3

    „lélekölő tempóban találva vissza önmagához.” Minden menstruáció hormonzavaros hangulatváltozás utáni rendbejövés valaha. (Bocs, komolyan veszem, csak nem látszik)

    Irj. 12. Monkeyst. Kurva karakterhű Cole lennél.

    Tulajdonképpen szerintem én egészen tisztelem Klónt. Ez, ahogy összeszedi magát ez egészen gyönyörű és átérezhető.

    Ki lehet az az Ellen? Tuti, kihagytam valamit, szóval sorry.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dah Gazdag finanszíroz, oké, totál egyértelmű,de azért hadd élvezkedjek felette.

      Ezen a február tizenharmadikán én annyira tudok vigyorogni, ne kérdezd miért szerintem én se értem pontosan, csak tetszik.

      Mééééég mindig egy kibaszott ballada sálálálá!

      És most akkor minden kiderül és meg lesz magyarázva? Nájsz. És szenvedni fogunk? Nájsz. Én nem annyira, de azért hadd szóljon! Amgy igen idézgetnék is, de az egész igy egybe olyan szép, nincs kedvem megtörni a ritmust.

      Tűdűdűdű. Ez azért durva koncepció hallod. Nekem tetszik. Nulla háttéinfóval is tetszik, szóval ez már nagyon sokat elárul. Oké a Splitet láttam, istentelenül jó az a film, de igy ennyi. És még igy is nagyon durva hallod–e. Bejön. Abszolút bejön. Fucking ballada, érted?

      Hű, baszdmeg Klón, ez csak húbaszdmeg, ez nagyon kemény hallod–e. Érzem a gránitot.
      „Nekem ott kell lennem, mikor az egésznek, miattam vagy sem, de vége lesz, érti?” Hát gyakorlatilag ott is volt a végén? Mivel nem vagyok képben, ezért aztán nulla infóbol rakok össze valami teljesen téves képet. Szóval Greg megölte Klónt, aki ezt látta, hogy Klón megöli magát, és nem tudja, hogy miért ölte meg magát maga. Au. Ez fáj belül. Mondjuk látni, hogy x éven belül öngyilkos lesz és nem érted, hogy miért, azért az baszott creepy. Hű... kemény. Nem szarozol, jól van ecsém. „elismerően bólogat”

      Amúgy van eg yolyan sejtésem, hogy Klón azzal, hogy meg akarja változtatni a jövőt, mert élni akar, pont azzal jutattja magát oda, hogy öngyilkos legyen.

      Óóóóóóóóóóóóóh, ez szép visszakötés volt, itt még néztem a műsort 😃 Ez tetszett. Határozottan zseni vagy. Biztos nem akarsz 12 Monkesyt nézni? Légyszi? Lekötözlek elé és végignézed légyszi?

      És már vége. Huh. Szép balladda volt, nulla háttérismeret nélkül ne haragudj, hogy csk ennyit birtam kiöklendezni magamból, de nagyon, nagyon tetszett a csavar és az egész felépítése és így minden. Baszott zseniális vagy kérlek alássan.

      Köszönöm, hogy olvashattam!

      Törlés
  2. Aah új fanfic és lekéstem róla!!! Pedig volt hogy naponta csekkoltam a blogodat! Nagyon tetszik, imádom a stílusodat, a zárójelezgetést, meg ezt a zavarosan folyó történetet, ahogy leírod Klón érzéseit! Mivel még tényleg nincs semmi infónk a Split kritikáról, és a klónokról is alig, a te írásaid, meg a lassan újra beinduló Birodalom éltet.

    VálaszTörlés
  3. Drága-drága Éjvám: Őszinte leszek, annyira szeretem a félreértelmezett okfejtéseidet :"D Mármint, tényleg jó egy olyan ember véleményét olvasni, aki nincs benne napi szinten ebben az egészben, mert így legalább látom, mennyire lehet élvezetes egy-egy történetem az átlagember számára.

    Viszont böködj még a 12 Monkeys miatt, mert bízok benned meg az értékítéletedben, és lehet, tényleg az a sorozat törné meg az átkot, hogy én csak a HH-hoz vagyok képes írni, de na, rugdoss, hogy nézzek már bele :"D

    Szerényen pirulok a ballada hasonlaton, de amúgy tudod mit, van benne valami.

    Ellen elképzelésem szerint Klónunk időutaztató navigátora, aki azért lett Ellen, merthogy az egész időutazós dolog a műsorba tömören úgy került bele, hogy volt az X-men: Az eljövendő múlt napjai c. film, amiben Ellen Page karaktere utaztatta vissza Wolverine-t. És Klón meg annak a filmnek a kritikája óta időutazó.
    Nagyon röviden ennyi a sztori. :D

    Éééés hát igen. Tudom, hogy kemény, tudom, hogy dark, mint a fene, de őszintén, egyáltalán nem bánom, valamivel ellensúlyozni kell, hogy Greg az ilyesmit nem nagyon meri bevállalni magában a műsorban. (Valahol jogosan, teszem hozzá, de akkor miért ilyen karaktereket alkotott hozzá, akik konkrétan angstot lélegeznek ki rosszabb napjaikon. No hát mindegy.)

    Mindenesetre nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad, és azt meg még inkább, hogy elnyerte a tetszésed, és újra megörvedeztettél a csodálatos kommente(i)ddel! :)

    VálaszTörlés
  4. Julesz: Ugyan, nem késtél el semmiről, minden írás megvár! :)

    Nagyon köszönöm, hogy elolvastad ezt a ficemet is ;-;
    És iszonyatosan örülök, hogy tetszik maga a történet és a stílusa is, igyekszem még majd hasonló kaliberben alkotni :)

    A Split-kritikáról szerintem már nem is nagyon lesz semmi infó, viszont ahogy látom, klónfronton kimondottan érdekes dolgok folynak a csatornán. (Tessék MINDIG megvárni a outro végét. Tudod, mint egy Marvel-filmnél. MINDIG.)

    Mindenesetre kíváncsian várom, mit hoz az elkövetkező hét a Szezonnyitással és akár a storyline-okkal kapcsolatban, de őszintén, bármi lesz, én nem megyek sehova, maximum kicsit több AU és nagyon saját ötlet lesz olvasható az oldalon. Még elfuthattok :"D

    VálaszTörlés