Nincs fandom vámpír!AU nélkül

A történet szerint:

Íródott Jávor születésnapjára, mert tett egy, a címhez hasonló kijelentést, és túl magas labda volt. Crackszerű, ha úgy tetszik.
A cím amúgy sok mindent elmond, többet nem is nagyon érdemes, talán csak, hogy ne tessék túl komolyan venni.
Meg hogy van egy olyan elképzelésünk, hogy Gazdag Klón... nem túl heteró.
Mármint PowerPointos prezentációval bizonyítjuk, ha kell.
A lényeg, hogy egy tökéletes világban ő és a Vámpírkrónikák-beli Lestat (tudjátok, akit az Interjú a vámpírral filmben Tom "Iciri-Piciri" Cruise játszott) lennének a világ legtökéletesebb párosa. De hát mikor éltünk tökéletes világban.
Mondjuk ettől függetlenül ők még randiztak, csak... Nem sült el túl jól.
Többet viszont tényleg nem mondok, de így már érthető(bb)ek lesznek a dolgok.

× Naaaa, ki azon kevesek egyike, aki vérbajos teenidolt csinálhat Szirmaiból? Hát ez a Mad itt!
Egyébként izgatottan várom a HH új Szezonját, iszonyat ígéretesnek tűnik eddig, hajrá, Greg, bízok benned.
HEH, bevetted.
Jó, nem, most tényleg.
Egyébként kedves Olvasók, akik még kitartotok itt az őrület és a bizonytalanság idején: egyrészt, ezer hálám és örök köszönetem. Másrészt. egyéb ilyen alternative universe-kre is számíthattok a közel - , illetve távoljövőben, mert nem félem én, nem féljük mi senki haragját.

Ui.: Talán, de csak talán vannak emberek, akik aranyosan-naivan úgy gondolnák, hogy emiatt az írás miatt fogok a Pokolra kerülni. Nos, ezeknek az embereknek üzenem: nem tudjátok, mi következik ezek után.
(EDIT a jövőből: Heh. Igazából én se nagyon tudtam.)

kép forrása: Pinterest, és nem sponzor

×××

Nincs fandom vámpír!AU nélkül

Felvázolnám az alaphelyzetet.

A szőke srác, aki utcáról utcára rohan fáradhatatlanul és szinte láthatatlanul a budai éjben, kezében gördeszka, hátán táska: nos, ő Szirmai Gergő.

Greg épp áttornázza magát a jó irányba, kopottas pulcsijának kapucnija lobog utána a szélben, aztán megáll, és úgy dönt, most szorít időt magának hátralesni.

Üldözőjéről egyelőre ne essék szó, különben is úgy néz ki, felszívódott.

Amúgy köszöni a kérdést, Greg remekül van, általánosan véve főleg és ha nem számítjuk ezt az apró incidenst.

Egy ideje betöltötte a huszonnyolcat, és nem panaszkodhat, egész szemrevaló fiatalember a világ egyik leglazább stílusával és kisebb-nagyobb szakmai elismertséggel videós berkekben. Persze minden jóban van valami kivetnivaló, ő sem tagadja, hogy megvannak a maga rossz szokásai.

Csak hogy néhány gyakorlati példát említsek:

sokszor a levegőbe ígérget a YouTube-csatornái nézőinek ­– fizetetlen hirdetés: AFK Légió, amelyen a világban való járkálásait mutatja be, és Hollywood Hírügynökség, amin általában filmkritizálhatnékja van –,

néha kapkod és figyelmetlen,

és talán a laikusok számára legkifogásolhatóbb dolog: egyszer-kétszer muszáj más emberek vérét szívnia.

És azt hiszed, képletesen értem, mi? Félreértés ne essék, képletes módon is megteszi, számtalan alkalommal, de most maradjunk a szó szerinti értelemnél.

De ettől függetlenül tényleg köszöni az érdeklődést a hogyléte felől, nagyjából tíz perccel ezelőttig tényleg minden rendben volt vele.

Közben tartsunk gyors és eléggé jelentéktelen időjárás-jelentést, mert miért ne húznám az időt meg az idegeket az előbbi, meglehetősen érdekesnek tűnő információ után. Ugyan.

Szóval:

Tiszta az ég, mégis csillagtalan sötét.

Az utcai lámpák fényében még elevenek és vastagon húzottak az árnyak. A hajnal egyre közelebb.

A hőmérséklet tizenöt és húsz fok között alakul.

Vokálként szól a nagyváros éjjeli zaja.

Oké, tehát most tisztázhatjuk: Greget eléggé vámpírnak lehet nevezni.

Jöjjenek az alapok.

Megdobálhatod fokhagymával meg szentelt vízzel, ha nagyon akarod, neki ugyan nem lesz baja, te leszel kicsit megverve érte, mert sztereotipikus hülyeségek meg ilyenek.

Nem, a koporsóktól sikítófrászt kap, azokkal békén hagyod.

Nem, nem csillog a napon, te szégyentelen Young Adulton nevelkedett őstülök, inkább steakké sülve pusztul el, minthogy két lábon járó gyémántgyűrű legyen.

(Ja igen, a Twilightot meg addig ütné, amíg az bele nem dől egy égő karóba.)

De egyébként őszintén hiányolja a napfényt, és összeszorul a szíve, amikor az AFK-s kommentek több sunshine-részt kérnek tőle, nem nagyon tud mit csinálni, de azért igyekszik.

A séma szerint különben itt lenne a tragikus élettörténet helye, hogyan is vált ebből a drága jó emberből vérszívó, de ezzel egyrészt senki nem készült, másrészt nem is túl érdekes.

Amúgy is szokták mondani, hogy "minden vámpír számára eljön a pillanat, amikor az örökkévalóság gondolata elviselhetetlenné válik” (stílszerűen filmidézet, képzeld ide Alföldi Robi hangját, és tökéletes lesz), Greg pedig ezzel tisztában is van, csak nem igazán érdekli, egyelőre szemtelenül fiatal még ehhez és rémesen optimista természet. Sőt, mindig is kimondottan büszke volt rá, hogy eddig elkerülte a vég nélküli létre kárhoztatásba beleunt mélyletargia, és nem is mostanában akarja behozni az életébe ezt a mentalitást.

Szóval nem, nem fogunk itt melankólázni, maradjunk ennyiben.

De hát mi is történt – tikk-takk – tizenhárom és fél perce?

Semmi különös igazából, Gergelyünk hazatért, most épp Londonból, fáradtan de lelkesülve a tudattól, hogy hosszú idő óta először újra magyar földön, szülővárosban, ismert utcákon jár.

És ahogy a foglalt szállása felé gurult gördeszkájával, megszorítva a hátizsákja pántját, rájött, hogy piszok szomjas.

Tehát az élet szép volt, legalábbis neki mindenképp.

Annak a göndör kiscsajnak, akinek a nyakába mart és akit meg talált csapolni az egyik eldugott mellékutcában, nem feltétlenül.

Nem mondja, hogy nem sajnálta szegényt. Nem így tervezte, sokkal humánusabb módon inkább, de elszámította a repülőút hosszát, szerencsétlen meg pont szembejött vele.

Rosszkor rossz helyen, tartja a szólás, ugyanakkor Gregnek meg eszébe ötlött egy régi családi mondás:

enni kell.

(Szóval csak így:

– Gyere ide, nyam-nyam.

Nyeh, még csak nem is nullás vér volt.

Az a kedvence.)

És akkor bukkant fel Ő. Pisztolygolyó jelezte jöttét, tényleg csak jelzésértékű, komolytalan lövés.

– Baszd meg, már megint te?

– Suprise.

– Legalább megvárhattad volna, amíg megvacsorázom.

– Se kedvem, se gusztusom nem volt hozzá, bocs.

– És ahhoz nincs kedved, hogy lekopj rólam?

– Ahhoz lenne inkább, hogy végre hazamehessek aludni, őszintén. De ahhoz előbb – forgatta meg a pisztolyt a kezében –, sajnos ki kell nyírjalak.

Greg a vállát vonta erre, és szerencsétlen lány alig élve a földre csattant a kezeiből.

– Nem mintha eddig rajtam múlt volna, hogy megmurdelek-e, vagy sem. Az viszont eléggé rajtam meg a jófejségemen múlik, hogy te még itt futkorászhatsz utánam.

Bumm, újabb lövés, de ez most dühös reflextől céltalan.

–  Hagyd abba, a faszomat már!

– Oda céloztam – villant az ezerkarátos seggfej vigyor.

Erre Greg mélyet sóhajtva rohanni kezdett.

Tehát foglalkozzunk egy kicsit Ővele. (Mivel Greg nem tudja a nevét, nevezzük csak szimplán mi is a Bérgyilkosnak. Vagy seggfejnek, bármelyik megfelel.)

Tehát a Bérgyilkos.

A Bérgyilkos a munkaköri leírása szerint nem nézi jó szemmel, hogy Szirmai ezt a létezésnek nevezett tevékenységet gyakorolja.

Gregnek halvány kósza tippje sincs, ugyan ki bérelhette fel ellene, de a srác rohadt kitartó, az állandóan hordott kapucnijával (ami miatt egyszer sem látta még teljesen az arcát, és ez a tudat rendkívül frusztrálja hősünket, mármint, ha már vadásznak rá, tegyék azt face-to-face) folyamatosan a nyomában jár egy ideje, országról országra, városról városra követte és követi most is.

Mondjuk az ő képességeit minősíti, hogy ennyi idő alatt miért nem tudott végezni vele, de talán érthető, hogy Greg nem emiatt fog elkezdeni panaszkodni.

Betudja annak, hogy felkészületlen az olyan fajta kihívásokra, mint egy ilyen magafajta keménygyerek.

Ezen kívül, amit Bérgyilkosunkról tudni érdemes:

Béna bérgyilkos. Ja, ez már el lett mondva, csak nem nyíltan kimondva? Nem baj.

Mocsokszar a humora is.

Van egy furcsa, teleportáció-féle mutatványa, amire Greg nem igazán tudott rájönni, hogyan működik.

Mert amúgy a srác nem vámpír. Ez biztos. Egyrészt akkor valószínűleg nem vadászna sorstársra – remélhetőleg –, másrészt a mozgása egyszerűen túl emberi. (Bár ő sem parkourozik rosszul, ezt el kell ismerni.)

Ami még megemlítendő, hogy ezek ketten kísértetiesen hasonlítanak egymásra, alkatra, termetre, hangra, meg persze a már említett vigyora, ami igen, idegesítő, de Gregnek is ilyesmi az idegesítő vigyora, és magyarázatot erre se nagyon lelt ideáig.

De hát itt tartunk most, ennél a heti rutinnak beillő fogócskánál, ami általában úgy néz ki, hogy Greg elsuhan, a Bérgyilkos követi, ameddig csak tudja – az nem hosszú idő –, esetenként, és jó szögenként megkísérel rálőni, mert nem hallott még Jézusról, meg arról, hogy nem érdemes ezzel próbálkozni, aztán hirtelen eltűnik.

Jobb esetben nem is bukkan fel újra, rosszabb esetben a következő sarkon ott lesz megint a semmiből. (Mint mondtam, fura egy képesség ez, de határozottan ezt csinálja.)

És úgy tűnik, jelenünkben a jobb eshetőség áll fenn, mert Greg hiába néz utána, a Deadshotot játszó havernek se híre-se hamva (hamvának örülne igazán).

Ja, igazából erre jó csak ez a kergetőzés. Max unaloműzőnek.

Meg arra, hogy totálisan eltávolodjon mindentől.

És a nap éledezni kezd a horizonton.

Annyira fine.

Ugyan futkorászhat a szállása után, amilyen gyorsan akar, mire megtalálja, hamuvá ég valószínűleg pont az autóút közepén, és őszintén, nincs sok kedve egy újabb szállodai szobáért fizetni, viszont valahol meg kéne vágni a londoni anyagot, szóval tanácstalanul szemléli az emeletes házakat maga körül, ismerős környék, túlságosan is ismerős…

Amikor megakad a szeme az egyik ház bukóablakán, rájön, miért.

– Vajon, ha besétálok a volt lakásomba, betörésnek számít? – kérdezi magától, és bár a válasz egyértelműnek látszik, azért szívesen kiderítené magától.

Talán szerencséje lesz, és épp nem lesz otthon az új tulaj. Esetleg, ha mégis… Legalább tényleg rendesen megvacsorázik.

Fogja magát, és felparkourozik a tetőteraszra. Egy pillanatra csapja meg a nosztalgia, amint meglátja a lámpafényt kiszűrődni a dolgozószoba sötétítőt kapott ablakaiból, el is múlik.

Hát akkor nincs mit tenni.

Kiropogtatja az ujjait, meg a nyakát (– Még egy ember ide-oda… Már jobban csinálom ezt, mint az, akit rám küldtek, baszki.), csak csendben-csak néma kussban benn találja magát a nappaliban, kóválygós sötétben, a dolgozószoba üveges ajtaja mögött beszéd, gépzajok, szürkés sziluett, és már nyúlna a kilincsért, mikor azt belülről kitárják.

És pislognak egymásra. Greg, meg a… Pedig látta már, az istenit, még a kék szemeire is emlékszik, mi a neve.

Mindegy is, Nevenincs szólal meg először, meglengetve a nála lévő piros bögrét.

– Te vagy az az utazgatós srác, nem?

– Az is. Te meg a… Videójátékos.

Nevenincs kézfogásra nyújtja a szabad kezét.

– Imi. Azaz, hogy… Kiss Imre.

Most már legalább Nevevan.

– Öhm, Szirmai Gergő. – Zavartan megrázza a kezét, és elnéz Imi háta mögött, ahol stúdiólámpák ontják magukból a hőt, az asztalon hangszóróra állított kamera veszi az épp üres gamer-széket, a számítógép képernyőjén meseszerű alakok villognak.

– Épp forgattam.

– Oh, öhm, látom. … Bocs, hogy… Megzavartalak…?

– Á, no para. Amúgy is teáért jöttem ki, így két videó között. – Aztán Imre fanyalogva méregeti a bögréjét.

– Értem. … Az ott amúgy tényleg Hearthstone?

– Az. Arénáznom kéne, de abban nem vagyok túl jó.

Közben a szobában egyre világosabb lesz, a helyzet egyre égetőbbé válik Greg számára.

– Oké, figyelj – hadarja –, tudom, ez így kicsit fura, most találkozunk először, damnit, de… Maradhatnék? Csak amíg… Le nem megy a nap megint. – Nincs szíve bántani a gyereket, az a nagy helyzet. YouTuberek tartsanak össze. Hozzáteszi ezen túl:

– Én jó vagyok Arénában. Lehetne… Kollaboráció – Pontpontpont. – Meg amúgy ez régebben az én lakásom volt. – Minden érvét ellőtte az ittmaradása érdekében, keresztbe fonja a karját. – No offense.

Imrének a szeme se rebben.

– Már az enyém, no offense. – Eláll az ajtóból. – A collabban benne vagyok. Menj be, mindjárt jövök. – Azzal elindul a konyha felé, még visszakiabálva:

– Te kérsz valamit?

– Nem. – Greg a szemöldökét felvonva bámul utána. – Kösz.

Inkább a szavára hallgatva bemegy a dolgozóba, kerít magának egy puffot, és leül a gamer-szék mellé.

Változott pár dolog, szúrja ki, szemrevételezve a helyiséget saroktól sarokig, de nem túl sok minden. De ez valahol melengeti a szívét. (Tudniillik, lóhalálában kellett elköltöznie innen, egy kicsit azóta is hiányzik neki.)

Közben Imre visszatér, a gamer-székbe huppan, a teáját az asztalra teszi, csettintget, majd, mint a legprofibb műsorvezetők egyike, kezd bele:

– Üdvözlöm újra a kedves Kollégákat, ez itt GameDay Iroda, és ma Arénázni fogunk, mégpedig nem is akárkivel, hanem a méltán ismert Szirmai Gergellyel! – Greg felé fordul. – De ha már itt vagy, és valakinek nem vagy mégse olyan ismert: nekik mondj valamit, hogy miért is vagy az.

Greg meg megy az árral, int a kamerába.

– Üdv az itteni népeknek.

Ecseteli egy kicsit a saját csatornáit, és utána, furcsa, de tök jól elcsevegnek ők ketten, olyannak tűnnek, mint a régi jó barátok, sztorizgatnak, ahogy múlik az idő, három winjük lesz zsinórban, Greg el is felejti, hogy került ide, boldogan gondolkozik meg matekozik Imrével együtt, hogy meglehessen a negyedik is.

– Így marad egy tauntunk – veti fel Imre.

– Jó, igazad van, mehet. – Mindketten feszülten méregetik a kijelzőt. – Kérdés, hogy letegyünk-e még valamit, szerintem…

– Raptort talán?

– Raptort. Legyen raptor.

Imre leteszi a kártyát, elsuttog egy „Jaj gyerekek” sóhajt.

Ez így megy tovább, amíg az ellenfelük „The victory is yours” felkiáltással fel nem adja, ők tapsolva, győzelmi mámorban dőlnek hátra, és

a stúdiófénybe idegen kék villanás vegyül.

Mire Greg realizálná, ezzel együtt megtenné a szükséges intézkedéseket, felrántják a puffról, lefogják, a nyakára szorítanak, és már megint:

– Hellóka. Azt hittem, sosem talállak meg.

– Mi a… – pattan fel Imi, ezzel egyidőben a Bérgyilkos ráfogja a pisztolyát.

– Ülj vissza!

Imi farkasszemet nézve a fegyverrel nyel egyet, majd inkább visszaül, és az asztalon kopácsol.

– Oké – ficereg Greg a szorításban –, sose mondták még neked, hogy nem lélegzem?

Azzal tisztesen orrba könyökli a Bérgyilkost, aki ordítva engedi el, ahogy az orrához szorítja a kezét, az ujjai közül vér csöpög igyekvő ütemre, és a srác hálás lehet, hogy Greg, ha nem is teljesen, de evett valamennyit.

– Hogy az istenbe döglesz meg akkor?! – harsogja torz hangon a Bérgyilkos.

– Nem a te feladatod lenne ezt tudni, ha már utánam küldtek? – Imrére néz, aki mereven mustrálja a monitort. – És még őt is megijesztetted, pedig ő aztán tényleg nem tehet semmiről.

– Ja, nem – pillant fel Imi alig miliszekundumra, nagyot kortyol a teájából, és a szeme megint a játékon, halványan ideges mosollyal mondja:

– Csak szerettem volna végigforgatni egy részt anélkül, hogy bármi félbeszakítaná. Tök nehéz időt teremteni magamnak ehhez, tudjátok? De…. Inkább kimegyek, amíg ezt lerendezitek, oké?

– Nem kell, Imi, maradj csak, nem lesz itt semmi baj.

És mintegy végszóra, megcsörren egy telefon, a csengőhang valami punk-rock szám 8-Bit átirata.

– Shit, még ez is. – Továbbra is a vérét próbálva visszafogni, a Bérgyilkos a zsebében kotorászik a mobilja után, majd belekiabál.

– NEM, MÉG NEM! … Igen, tudom, de máskor talán nem csak annyit kéne benyögni, hogy „Öld meg!”, és ledobni valahol, főleg, ha egy kibaszott vámpír … Legalább a dalospacsirtát mellém rakhattad volna, hátha ő tudja, mi az istent csináljak vele. … Jó, oké, kiderítem, de amúgy pont most akarnám… Mi az, hogy hol vagyok, itt Budán. Actually… A lakásán. … Nyilvánhogy van, mi… Hát a Szirmainak! – Ahogy hallgatja a vonal túlsó felét, úgy szorítja a telefont, félő, összetörik, a szeme elkerekedik, és a kapucniját lerángatva elfordul Gregéktől. – … ÉS ÉN VAGYOK AZ IDIÓTA, MI?! LESTAT, BASZD MEG, LESTAT? Előbb is mondhattad volna! … Jaaa, hogy Ellennek mondtad, hát Ellen meg kurvára nem oda rakott le engem, ahova kellett, ezek szerint. … Akkor egy másik dimenzió Budáján, a rohadt életbe. … Igen, itt vámpír, és ő volt az első, akiről azonosítani tudtam ezt, gondoltam… – Megforgatja a szemét. – Rólad beszélünk, szóval ja, kinézem, hogy valahogy… Remek. – Elemeli a fülétől a telefont, úgy ordít bele egy utolsót. – TE IS INTÉZHETNÉD MÁSHOGY A ROSSZUL SIKERÜLT RANDIJAID! – Azzal kinyomja, és a dühtől remegve fújja ki a levegőt.

– Lestat? ­– kérdez rá Greg a kínosan tapintatos csend után.

– Nos, mint kiderült.

– És nem én.

– Nem te. – Idegesen lehúzza a bőrdzsekije cipzárját.

– De jó nekem. Neked kevésbé, hozzá kicsit… Több skill kéne.

– Hülye leszek ezek után utána menni.

– Őszintén, jó döntés. De azért… Ha mégis megtennéd, próbáld meg lefejezni. Az elég hatásos, tudod.

A Bérgyilkos Greg felé fordul; mintha tükörbe nézne. Greg kicsit sápadtabb ugyan, a Bérgyilkos meg borostásabb, de ennyi hibádzik csupán.

Greg úgy dönt, nem kérdez rá, a Bérgyilkos meg szimplán biccent.

– Tudod mit? Kösz.

– Ha már potyára jöttél utánam.

– Elég is volt téged hajkurászni. – Sóhajtva nyújtózkodik. – Most már tényleg aludni akarok.

– Mi meg forgatnánk, szóval… Mehetnél is.

Imi egyetértőn bólogat, ahogy a bögréjét szorongatja.

– Ja… Imre, amúgy… Vezethetnéd vele az Irodát. – Fogát csikorgatja. – Valami azt súgja, sikere lenne.

– Mármint, ha nem ijedtél meg tőlem ezek után, mert amúgy az ötlet tetszene – nevet fel Greg, ahogy Imire pillant választ várva.

Ő visszanéz rá, majd a Bérgyilkosra, a szeme megvillan, valami olyasmit motyog maga elé, „Az istenit”, majd fénynél gyorsabban pattan fel, a bőrdzsekijénél fogva rántja magához a Bérgyilkost, és a nyakába mélyeszti a fogait.

Greg szája tátva marad, egészen addig, amíg a Bérgyilkos teste a padlón nem puffan, Imi szeme összeszorítva, átöleli magát.

– Meg… Meghalt?

– Nem fogok hazudni. – Greg végre megtalálta az állát. – Szerintem meg.

Imi borzongva elfordul, úgy meri csak kinyitni lassan a szemét, bűnbánóan pislog maga elé.

– Eddig olyan jól bírtam…

– Szóval, öhm… Sorstárs?

Imi bólogat, Greg már szinte sajnálja.

– Akkor… Örvendek újra. ... De na… Nincs semmi baj. ­– Szerencsétlen bőrdzsekis srác hullájára tekint. – Tudok egy pincét, ahol nem keresnék. Max… Küldök egy üzenetet annak, akivel az előbb beszélt, hogy… Történt vele egy kis baleset. Ezt az egészet meg kivágod a videóból.

Imi sóhajt, igyekszik összeszedni magát.

– Nem. Te vágod ki.

– Akkor tshapat? – kérdezi fellelkesedve Greg.

– Teamwork.

– Yesss. Akkor én vágom ki, csak előbb megvágnám a londoni utam.

– Londonban voltál? Mi járatban?

Aztán kedélyesen elcsevegnek megint. Meg Greg elkéri a wifi-jelszót, mintegy gyönyörű barátságuk kezdeteként.

Tehát ez a GameDay Iroda teljes létrejöttének története.

Aki nem hiszi, csapolja meg az Imre.

Ő és Greg pedig addig Hearthstone-znak, amíg… Mivel meghalni nem tudnak, amíg meg nem unják.

Jó éjt, gyerekek.