KlónKalendárium - Musical Klón

A történet szerint:

A klónok is emberek. És mint emberek, kéne lennie születésnapjuknak is, nem?
Tételezzük fel, hogy így van, azonban, mivel a pontos dátumokról nem sokat tudnak (és nem is szándékoznak többet tudni), így önkényes, kénytelen-kelletlen módon szülinapjukat - ki mennyire komolyan véve - az első Hírügynökség-beli felbukkanásukhoz kötik.
Legalábbis én így fogom fel, és ezeket a napokat tervem szerint jól meg is ünneplem az elkövetkező időszakban egy-egy, erre az alkalomra szánt drabble-szerűséggel.

Ki mást is ünnepelhetnénk ezen a szép őszi estén, mint a varázserővel megáldott dalnokunk?
Musical Klón, tied ez a mese.
Őt a Matyi névvel tiszteltük meg egyébként, ami legalább annyira random, mint ennek a drága rímhányó mágusnak a személye.
Ficvégi zeneajánló: ♫♫♫

× A következő szülinaposunk decemberben következik, szóval a Kalendárium szusszan egyet. Addig készülget más, ha a körülmények is úgy akarják.
Ui.: Boldog Hollyweent mindenkinek!

kép forrása: WeHeartIt, úgyis kiderül, mi ez *kacsint-kacsint*

×××

KlónKalendárium - Musical Klón 

október 31.

Ablak: becsuk.

Redőny: leenged.

Az a valami, ami az üvegen túli sötétségben sejlett fel: ne is merj gondolni rá többet.

Everyday is Halloween, isn’t it? For some of us… (Tim Burton)

Musical Klón árnyéka rosszallóan megcsóválja a fejét, és összébb húzza a függönyöket.

Szóval eljött ez az éjszaka. Ilyenkor a fentebb említett bölcselet az olyanoknak, mint ő, kifejezetten veszélyessé hatványozódik.

A falióra elüti az este tizenegyet.

Sóhajt egy nagyot rá, túléljük. Erre is van protokoll, kényszerszülte szobafogságnak hívják, a maga jól felfogott érdekében, védővarázslatok és sókörök nagyjábóli védelméből, mert addig úgysem tud mit csinálni, amíg odaát le nem nyugszik mindenki a picsába. (Boldog születésnapot, I guess?)

Szóval, felesleges idegeskedés helyett gyertyák derengésétől kísérve átballag a nappaliból a dolgozószobába, és arrébb tolva pár kottafüzetet, előhúz egy kupac DVD-t, ami az összes Tim Burton film valaha.

A valamikori kiskedvenci státusz közrejátszhat, ugyebár, de a többiekkel ellentétben ő nem veti el elvből és szent meggyőződésből a rendező filmjeit, sőt.

De ennyi treat yo self meg simán belefér, most aztán végképp, nem árt vele senkinek, aludni meg úgyse fog tudni. Ezzel a gondolattal és egy grátisz takarót a vállára kapva visszasétál a nappaliba.

Hogy aztán meg is torpanjon a küszöbön, mert a kanapén egy Gonosz Klónt talál, aki egyik kezével a térugrás utolsó mellék-fényhatásait hessegeti el, a másikkal meg egy tál pattogatott kukoricát tart az egyik gyertya lángja fölé.

És pislognak egymásra. Klón szólal meg előbb, magától értetődően:

– Bocs, csak sose sül meg rendesen.

Az árnyék az ajtófélfának támaszkodva hangtalanul a homlokára csap.

– Amíg nem doppelgänger, vagy szellem vagy – vonja fel a szemöldökét Musical Klón tétován –, nyugodtan, szolgáld ki magad.

– Az első az… Ötletem sincs, mi a faszom az. A második meg… – A szájába dob pár szem popcornt, fanyalogva nyammogja el. – Ja, szerintem még nem vagyok, szóval elleszek.

Azért az árnyalak, ellenőrzésképpen, megböködi Klón fejét. Menekül is bútorokon és falakon át, amikor az időutas felhördülve felé dob egy párnát.

– Egyszer úgyis megölöm valahogy – sziszegi utána, majd fájdalmas képpel olvassa le a DVD-ék címeit. – Ez meg engem fog.

– Nem is muszáj itt le…

– Kuss, weirdo, Jack Skellingtonnal kezdünk. Azt még úgy elviselem.

Ezzel eldöntöttnek tekinti az ügyet, és keresztbe dobja a lábait.

Musical Klón hálás félmosolya pillanatnyi kis mimika, csak a lakás fényei árulkodnak róla, ahogy barátságosabb árnyalatba váltanak.

Elkezdődik a lidércnyomás, némi karácsonyi felhanggal, a mágus a kanapéra kuckózza magát a bőrdzsekis mellé, és már az Openinget is kislányos rajongással tátogja végig, amikor decibeles, szívrohamra képes hangerővel megcsörren Klón telefonja.

– Vársz…

A cilinderes – ami most amúgy az egyik polcon pihen, részletkérdés – visszafogott hévvel int, a TV-kép kimerevedik.

– Elkezdtétek már? – hallatszik a vonalban.

– El, kábé négy perce.

– A fenébe, azt hittem, többről maradok le.

– Peched van, Richie, na, te is vársz.

Elindít egy videochatet, megtámasztja a mobilt a karfán, és a pókháló-repedéses kijelzőn Gazdag Klón pillog vissza rájuk, három üveg válogatott whiskey meg az irodája homályából az asztalán könyökölve.

Két tizedmásodperc alatt felméri a helyzetet, és vezetői státusza minden fáradtságával lehunyja a szemét.

– Ajánlom, hogy a Beetlejuice legyen a következő.

A mágusunk meg virulva bólogat. Az lesz.

Az éjszaka további része valahogy így néz ki:

Musical Klón egy ponton boldog takarógombóccá válva énekel végig minden énekelnivalót és adja elő a kedvenc monológjait;

az árnyéka mellette felhúzott térdekkel üti a ritmust, ahol tudja;

Gazdag a laptopjából fel-felsandít (mert dolgozni amúgy ki fog), és minden igyekezetével próbálja elrejteni a fel-felsejlő rosszindulatát, de hát mire való a három emberre méretezett alkoholmérgezés, ha nem erre, végül két filmmel később ki is jelentkezik, mondván, így soha nem végez, mert megdöglik közben;

Klón viszont marad, és az összes adandó alkalommal, amikor Johnny Depp megjelenik, megdobálja a képernyőt a tál alján maradt, ki nem pattogott kukoricával. Ha vicces a fejfedője, azt próbálja eltalálni, mikor pöcköl, mert neki ehhez joga van.

Az éjszaka továbbá:

A gyertyák lángja olykor természetellenesen libben meg.

Néha kopogtatnak az ablakon.

Valami végigkarcol az üvegen.

Egyszer, mintha kaparásznának a falak belsejében.

Hajnali három körül visszhangos sikolyok siratják el az éjszakát.

Klón megrettenve rezzen fel később a félálomból.

– Minden rendben?

A mágus erre mély levegőt vesz, és felszabadultan elvigyorodik.

– Most már túléljük hiszen.

És semmire, de tényleg semmire sem figyelve dalolja tovább a Corpse Bride Remains of The Day-ét.