post mortem, post-credit (KlónKalendárium KülönKiadásKA)

A történet szerint:

A VÉG/JÁTÉK kritikának, technikailag a blog KlónKalendárium szegmensének a wannabe stáblista utáni jelenete, ahogy az egy rendes Marvel-filmnek és storyline-videónak dukál(na).

Boldogságos. Végül is. 

Elengedős. Többnyire.

Meg fura és minimál. Ahogy az lenni szokott.

(Ha kontextusra vágytok, nézzétek meg ezt: szóval ezt, utána a fent linkelt kritikát, és akkor a lényeg az, hogy nem történt semmi.)

× Ezt sokkal tovább tartott kiadni magamból, mint illett volna, bár igazából büszkülök rajta. Miért is ne. 

Ideje is volt már, meg minden lepötyögött betűt fel lehet fogni győzelemnek. 

Ui.: Zene a végére, amit fel akartam használni ebben a szösszenetben, csak nem működött, de itt hagyom mégis, mert jó szám: ♫♫♫

kép forrása: Pinterest

×××

post mortem, post-credit

(KlónKalendárium KülönKiadásKA)

2019. május 19.

Viszonyításképp: azt tanítják egyes helyeken, hogy a forgatókönyv egy oldala nagyjából egy perc a vásznon. 

Értesítések 

HollywoodNewsAgency új videója: VÉG/JÁTÉK 

22 perce 

Tehát ez a tönkregyűrött szkript utolsó lapja, hátulról az első. 

Az alábbi kétes maszlagot egy kifogyóban lévő tollal firkálhatták fel rá amatőr senkiháziak, minél kisebb betűkkel, hogy elférjenek. 

Kíváncsiak voltak, és egészséges mértékben elégedetlenek. 

Íme. (A csapó már rég hazament, elnézést.) 

CUT TO BLACK.

CREDITS.

BELSŐ. Magasba törő irodaház sehányadik emelete, egy FOGADÓSZOBA modern, hamis komfortja, bőr ülőgarnitúrával, díszkönyvekkel kitömött könyvespolccal, tölgyfa dohányzóasztallal (és mindenhol máshol is faborítás: ennek csekélyke szerep jut), meg azzal a nagyra nőtt cserepes növénnyel a bejárat mellett, amiről nem lehet eldönteni, mű vagy igazi. Ezekkel szemben falra rögzített, sokcolos TV. 

Bal felől a szoba viszont csupa üveg. Szürkén csillogó látkép, tompított zsivaj az odakinti nagyváros, és égőnarancs az égbolt felette. MEGY LE A NAP. 

Amit látunk, először is, a TV képernyője. Épphogy villan az outro-zene, csendül a csatornalogó animációja rajta, aztán egy képbe kinyúló kéz (bordó ingszél a csuklóján) kikapcsot követel a távirányítón. 

Fordulat. 

Hatan vannak jelen, szétszórt körben. (Meg persze az üres helyek.) 

Hatan egyhangon hallgatnak. 

GAZDAG tovább szorongatja a távirányítót, és a kanapé közepéről felkelve az üvegfalakhoz lépdel. Sóhajt a körberagyogott sziluettje. 

Közelebbről, a tükröződésében is csupán annyi látszik, hogy a pókerarca robbanni kész. 

Buborék-csönd. 

Vissza a többiekre. 

RUSZKI az egyik fotelbe bugyolálta be magát, a kucsmáját maga mellé gyűrte. Úgy tűnik, övé Damoklész kardja, jelen esetben szovjet acélgyártmány. Azt motyogja, csak félig költőien: 

Ez mi volt?

Mellé járatja a tekintetét az elvtársak között. 

GAZDAG olyasféle hangot hallat, mintha azt próbálná mondani, hahaHAHAHA, hozzá pedig merő hirtelen kiszáradna a torka. Átkémlel a válla fölött, kényszeresre csorbult a mosolya. 

Ezt, kérlek szépen alássan, csacsi-öreg-medvém, úgy hívják, hogy átbasztak minket a palánkon. Újra.

RUSZKI kedvtelenül helyezkedik ültében, talán nem tetszik neki a válasz. Vagy szimplán unatkozik. 

ÉRTELMISÉGI a kanapé jobb oldalán, keresztbe dobott lábakkal. A fejét rázza. 

Ez túlzás. A palánk észrevehetően és messzemenően alacsony volt, ráadásul láttuk, amikor odatették. Teljesen más kérdéskör, ha ezek után valaki magától átesik rajta.

Készül, hogy arrébb hajoljon pár centivel, mert kikezdhetetlen logikája alapján, tudniillik, most meg fogják célozni a homlokát a távirányítóval. 

Meglepetten hunyorog, amikor az eszköz végül kényelmesen és meglehetősen elegánsan az asztalra helyeztetik, alig koppan. 

Megvető mimikák történnek azonban. (Pár olyan is, ami számít.) 

ÉRTELMISÉGI a szemét forgatja, összeilleszti az ujjbegyeit, és kifejti, magától értetődően: 

Csupán arra utaltam e felettébb kreatív analógiával, hogy ami itt lezajlott, illetve inkább, ami nem… Tökéletesen kivehető állásfoglalás.

GAZDAG szárazon tapsol. 

Zseniális, nagyon sokat segítettél, gratulálok. Még valaki, építő komment, hasonlóan kreatív javaslat, további szándék, hogy kivesse magát itt a tetőről, ha már egyszer?

(Mintha csitítólag mordulnának a háttérből. Mennyit számít: ki tudja.) 

MUSICAL KLÓN a kanapé másik oldalán görnyed előre. Egy pakli tarotot forgat ideges ujjai között, megrögzötten, makacsul figyeli, ahogy a lapok egymásra gördülnek. (Nem látható élesen, az aranyozott minták: Judgement és Death.) 

Oldalpillantása az egyik sarokra: egyszeri, rezzenős. 

A kártyák minden erővel. (The World.) 

Kifújja a levegőt.

Látjuk a mérgedet, érezzük is veled együtt, de lásd be: ez valami, amit sejteni lehetett.

GAZDAG beszívja a levegőt. Jó mélyen. 

Sejteni. Hogyne. Kiolvastad a kártyáidból, gondolom én. Nem akartál mondjuk szólni róla, nekünk, földi halandóknak?

MUSICAL KLÓN minden túlvilági méltóságával kihúzza magát, kártyái baljóslatú fényjátékkal semmivé foszlanak. 

Mégis mit vártál?

Beszélne többet is, felháborodottan, mert ez nem így működik. 

GAZDAG is beszélne még, a szavába vágna, ordítás szintjén, így kéne. (Ő is sandít a sarokra. Nem sokáig mer.) 

Hála az égnek, végül más beszél. Hála az égnek, harsányabb, mint bárki más, harsány, mint a fene. 

If you ask me...

GAZDAG szinte sziszeg, és meglazítja a nyakkendőjét, miközben leinti: 

Nem kérdeztelek.

RUSZKI és ÉRTELMISÉGI egyszerre pontosít, utóbbi előre, nyúzottan dörzsölgeti az orrnyergét: 

Őt is kérdezted.

AMCSI, ahogy a padlószőnyegen fekszik lezser-lustán, a dohányzóasztal mellett, RUSZKI fotele és ÉRTELMISÉGI kanapé-oldala között félúton, egyik keze a tarkóján, a másikkal gesztikulál erősen, mellé egyetértően biccent. 

You did, yaknow. So, if you ask me...

Hatásszünet-pillanatokig csettintget, és koncentrál, hogyan is lehetne a lehető legjobban szavakba foglalni ezt a tényt, ezt a fantasztikus, alig felfogható bizonyosságot, majd olyan lendülettel csettint egy utolsó jelentőségteljeset, mintha most fedezte volna föl egyszerre a spanyolviaszt, illetve az örök élet titkát. 

Yeah, that was my shirt.

Mit is lehet hozzászólni ekkora igazsághoz? 

Őszintén, nem sokat. 

A lincs-hallgatás megteszi. 

GAZDAGNAK is pusztán annyira futja a végén, sötét éllel, valahol a józan esze határán, hogy 

Mi van?

Ezzel pedig, többé-kevésbé, mindenki egyetért. (Az üres helyek biztosan.) 

Aztán távolról az az irdatlanul feltörő, hamisítatlan röhögés. Mint aki most lépte át a józan esze határát. 

Látjuk végre a sarkot, az ablakok és a falak zugát. A másik fotelt. 

KLÓN ül ott. Arcát a tenyerébe temeti, és így nevet, az ujjai rései közt, a könnye is kicsordul lassan, abba se hagyná. 

A csend megrendül a hangtól. 

MUSICAL KLÓN és GAZDAG tekintete megsemmisülten összefut. 

Az előbbi szól, finoman, szinte neszez, vigyázatos és bármire kész, tehát így szól, hogy 

Klón...

KLÓN pedig rákacag, megtörli a szemét. 

Most miért? Teljesen igaza van! Az ő pólója. Meg amúgy a te rímeid. Meg a bölcsész orrhangja, meg az orosz szőrméje, a tengerészünk kalapja! Az én kalapom. Minden!

AMCSI, megintcsak, helyeselve bólogat.

Nem tehet mást GAZDAG, zavarában megismétli: 

Hogy mi van?

Az van,

magyarázza KLÓN, nevetése lehiggad, ahogy mindük irányába kanyarodik. Élénk arckifejezéssel, már-már különös lelkesedéssel hadarja: 

hogy ez egy tök fain kis videjó volt. A maga nemében, érted. A pirospaprikás időutazástól megfordul a krindzs a gyomromban, a nosztalgiavasúttól meg egyenesen kiöklendeznék az ablakon, de hát ez van.

MUSICAL KLÓN, ahogy figyeli, megtámasztja könyökét a kanapé-karfán. Meglehet, érteni véli a dolgot. 

Jó, lehet, nem tesz jót, hogy kétszer láttam a filmet, kábé két évvel ezelőtt, szóval nem túlságosan érzem már át, meg francra se emlékszem már belőle.

KLÓN ennyit tesz hozzá. Várakozó álláspontra kecmereg a fotelben. 

ÉRTELMISÉGI a száját húzza, ez most inkább az egyetértésnek szólhat, pláne az elismerésnek. Ő eddig is értette, úgy fest. 

GAZDAG felvont szemöldökkel azt se tudja, mit higgyen. 

De...

Őszintén, tényleg. Ez van. Vagy szeretnénk még valamit? Várj.

KLÓN nyekkenve felhúzza magát, szilárdan áll a lábán, a napfénynek háttal. A szeme alatti karikák sötétek. 

Krákog, majd a karját kitárja. 

Ezennel hivatalosan is halottnak nyilvánítom magunkat.

Körbeles a megilletődött, némileg talán offendált pislogásokon. 

Megteszi, nem? Nem sokat változtat a dolgokon. Ha Szirmai… Ha Gergő tette volna ugyanezt, kábé ugyanitt tartunk. Ennél többet, vagy bármi mást… Nem hiszem, hogy tudott volna csinálni. Na. Szóval, öhm… Meg lehet nyugodni, mindenki azt csinál, amit csak akar, elhúzhat a picsába is, vagy ahova kedve van ezen az istentelen planétán.

Visszagubózza magát eddigi helyére, pont. Ez a végső álláspontja. 

Cserébe AMCSI pattan fel. 

Cool. Nice to be dead. Do I remember right, is there somewhere here a cinema room? I haven’t seen the Endgame yet.

GAZDAG fáziskéséssel a plafon felé mutogat, legfelső emelet. 

AMCSI vígan nekilódul, a küszöbről perdül vissza. 

Anyone? Wanna join?

RUSZKI, fintorral bár (nem az ő filmje lesz, érzi), de szó nélkül feltápászkodik. 

ÉRTELMISÉGI, kissé fellengzősen, mintha a legnagyobb szívességet tenné, a legnagyobb áldozatot hozná ezzel: 

Megyek. De nem sokáig, programom van.

Erre MUSICAL KLÓN is a fejét csóválja, zsebóráját szemléli. 

Elnézést, nekem is az lenne esedékes. De egy darabig megoldható az ittlétem.

Drágán, féloldalasan somolyog KLÓNRA, megnyugodott módon. Ő pedig úgy tesz, mintha látná ugyan, de nem kifejezetten értené. 

Menjetek csak.

Well then...

Így, kiscsoportosan indulnak kifelé, szép sorban elhagyják a szobát. 

Hallani, ahogy MUSICAL KLÓN dúdolgat egyre messzebb, és valami olyasmit dúdolgat egyre messzebb, hogy the whole being dead thing. 

Azt is hallani, hogy ÉRTELMISÉGI nem értékeli a referenciát. 

GAZDAG bámul utána, bámul mindannyiuk után szótlan. Bámul KLÓNRA, olvashatatlan. 

Aztán a TV mellé lépve egy ponton megkocogtatja a faborítást, az elhúzódik, és szezámtárulj, a csekélyke szerep: a rejtett italos szekrény. 

Szöszölés, zörgés. 

Eljáratott sportcipők susognak a szőnyegen. 

GAZDAG egy rumos poharat meg egy másikat hoz magával, illetve egy apró, fehér pirulát. 

A rumot KLÓNNAK tartja. 

Ezt láttad előre?

KLÓN elfogadja, két biztos kézzel fogja. 

Mármint ezt mind? Lehet, kellett volna, nem emlékszem. Vagy csak nem néztem oda. Szóval, asszem, nem.

Mocorog közben, maga alá húzza a lábait. 

Te mivel mérgezed magad épp?

GAZDAG nagyot nyel a tablettára, undorodó fejjel: 

A legrosszabb. Víz és aszpirin.

KLÓN majdnem félrenyel, és majdnem nevetni kezd megint. 

GAZDAG mosolya biztatóan halovány. 

És te nem sietsz valahova? Nem kell lenned valahol?

GAZDAG mosolya semmis hirtelen, megereszkedik a válla. Túl nagy a csend, amit tart. 

Én nem sejthettem, tudod.

KLÓN annyit mond, ráadásul megértően, hogy 

Tudom.

Vár egy szívdobbanásnyit, körmével kopácsol az üvegpoharán. 

Sajnálom.

Békélő kortyok. 

Gondolkoznak. Tehát vannak. 

Valamicske derű csillan az utolsó napsugarakban. 

GAZDAG
És mesélj. Mi lesz veled, Klón?

KLÓN
Ötletem sincs. Miénk a világ innentől. Mondjuk én a helyedben kerítenék magamnak valami programot. Például aludhatnál egy normálisat. Azt mondják, jót tesz.

GAZDAG végigméri. Ugyanúgy olvashatatlan. Esetleg: furamódon büszke. 

Hümmög. 

Nem is értem, kik mondanak ekkora baromságot.

KLÓN a vállát vonja, egyértelműen: 

Hát tudod, amatőr senkiháziak.

GAZDAG felhajtja a vizét. 

Megveregeti KLÓN vállát. 

Azzal megfordul, nyújtózkodik egy ropogósat, és a kijárat felé indul. Menet közben a poharát a dohányzóasztalra ejti a távirányító mellé. 

KLÓN
Én maradok még egy kicsit, jó?

GAZDAG
Amíg csak jólesik.

Kisétál. 

KLÓN figyelme innentől és még jó sokáig a sötétedő városé. Az eleven fényeké, a kósza csillagoké. Nagy szó: a világé. 

Ez itt valóban, eltagadhatatlanul az övék. Azt kezdenek vele, amit akarnak. 

CUT TO BLACK.

FOR REAL THIS TIME.